2016. április 6., szerda

13. Valóban szép vagy

Drága Olvasóim!
Ezer bocsánat, de tényleg! Tudom, hogy sokszor mondom. Mindegy is. Pedig igyekeztem, csak tegnap nem is volta netközelben, szóval ha meglett volna a teljes folytatás, akkor sem tudtam volna közzétenni. Tehát megérkeztem a 13. fejezettel!!! El sem hiszem, mintha most kezdtem volna a történetet. :) A 13. eléggé veszélyes szám. Igaz, hogy nem vagyok babonás, de ma elég sok kellemetlen dolog történt velem, szóval lehet, hogy ez a mostani 13. rész jele volt. :D Nagyon örülök, hogy már itt tartunk, mivel most kezdenek el igazán történni az események, szóval csak figyeljetek. Ismételten iszonyat hálás vagyok a szép kommenteitekért és az új feliratkozásokért! Most pedig mindenkinek küldök két hatalmas puszit és mivel még német beadandót kell írnom, át is adlak titeket a fejezetnek! Ne felejtsetek el véleményt írni, feliratkozni, pipálni stb..! Jó olvasást, babák! :) x


SAMANTHA WOOD

 
Kissé elveszettnek tűnhettem a reptéren, csak körbe-körbe forogtam, kerestem azt az irányt, amerre el kellene indulnom. Az információs pultnál szerencsére kellőképpen sikerült eligazítaniuk, majd meg is indultam a mutatott útvonalon. Az emberek kimondottan sietősek egy ilyen forgalmú épületben, rajtam kívül szerintem egy épelméjű embert sem találhattak volna. A stewardesek az egyenruhájukban, konytban lévő hajukkal és kis gurulós szintén egyenbőröndjükkel vágtattak végig a termeken, míg a többi utas, inkább a csomagjaival foglalkozott, a nagyobb családok pedig arra ügyeltek, nehogy elveszítsék a nagy tömegben egyik gyermeküket. Szinte csak a business osztályon utaztak egyedül emberek, ők viszont jóval komolyabb, öltönyös emberek voltak, mind laptoptáskával kezükben. Miután Niallel a kávézóban voltam, kaptam tőle egy üzenetet, a fodrászuk telefonszámával. Emellett elmondta, hogy Louise biztosan keresni fog, így legalább nem kerülhetjük el egymást.
 
Pont ezen gondolkodtam és már épp hívni akartam a nőt, de Ő megelőzött egy smssel.
"Szia. Hol vagy?"
"Szia. Igazából nem tudom."
"Mi van körülötted?"
"Embereken kívül? Semmi."
"Jajj, te lány. Valami tábla, vagy ilyesmi?"
"Van itt olyan, hogy belépni tilos, meg egy információs pult és egy pereces bódé."
"Ez nem sokat mond."
Pár percnyi szünet volt az üzenetek között, ezért tovább forgolódtam és próbáltam eligazodni. Ez sohasem ment jól, itt mindig könnyen eltévedek. Túl sok terem van, ajtó és miegyéb.
"Mi már a kapunál vagyunk, eléd megyünk rendben?"
"Oké."
"Sokáig csak egy útvonal van és mivel én eléggé ismerem már ezt a helyet, talán visszatalálok hozzád."
"Oké."
"Maradj ott, ahol vagy."
"Nem lesz nehéz."
Ismét egy kis szünet, de én akkor sem maradtam a helyemen. A másik információs pultnál kaptam el egy aranyos srácot, aki már annál egyszerűbben igazított el, mint az előző munkatársa. Beléptem egy terminálba, amit állítólag így hívnak, ez a név elég ismerős. Na, itt tényleg elvesztem. Irodák, csekkolási pontok, mindenféle boltok tárultak a szemem elé. Vettem egy üveg ásványvizet, tovább nézelődtem.
"Hova a francba tűntél?"
"Itt vagyok a terminálban."
"Nem hiszem el. Tuti, hogy eredetileg nem ott voltál."
"Jó, tényleg nem. Egy kicsit sétálgattam."
"Szóval? Milyen bolt van előtted?"
"Zara."
"A közeledben van valamilyen bejárat?"
"Csupán három."
"Tudom hol vagy."
"Ez az egy szerencsénk."
"Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ezzel viccelődjünk."
"Tudom. Akkor hogy vagy?"
"Nem a legjobban. Ha így folytatjuk, lekéssük a gépet."
"Megyünk a következővel."
"Ha te pluszban ezért perkálni szeretnél, akkor tessék. Négy óra múlva indulna a következő járat, drágám.
"Oké, befogtam."
"Helyes."
"Nyugton maradok és várlak. Nem megyek sehova."
"Ennek nagyon örülök. Köszönöm."
"Szívesen."
"Na, most már tényleg hagyd abba."
"Oké."
"Mehetek nélküled is."
"Jó."
"Niall még kap azért, amiért rám sózott téged."
"Ez nem volt szép."
"Tényleg nem."
Leültem egy fotelszerűségbe és tovább kortyolgattam a vizemből és a twittert néztem. A követőim száma folyamatosan növekszik. Úgy tűnik hírem lett. Nem tudom, hogy találtak rám, de annyi biztos, hogy ezek a rajongók nem kispályások. Niallel, Harryvel és Zaynnel már nem egyszer találkoztam, így tuti, hogy elég kíváncsiak rám. A három kimondottan nagy ajtó közül az egyik hirtelen kicsapódott és egy kissé ideges nő lépett ki rajta. Hidrogénszőke haja némi rózsaszínes beütéssel, hullámosan omlott a vállai alá. Messziről is feltűnően szép sminkje és alakja volt. Divatos blúzt, kopott farmert, tornacipőt viselt és megannyi ékszer lógott a nyakában. Kezében egy aranyos kislánnyal, körülötte nem kevés bőrönddel nézett körül. Megpillantott engem és egy halvány mosoly kúszott arcára. Maga után húzkodva bőröndjeit sietett felém.
- Valóban szép vagy - dicsér meg, az első élőben váltott mondatunkkal, mire én elég fura fejet vághattam. - Némi körülírást kaptam rólad, hogy megtaláljalak.
- Köszönöm. Ti viszont tényleg mindketten nagyon csinosak vagytok - bólintok mosolyogva. - Sajnálom, amiért ennyire hülyét csináltam belőled az előbb.
- Nem gond. Ez a fiúk baromságai mellett simán eltörpül. Csak egy kicsit felforrt az agyvizem, miután közölték, hogy már nem mehetek vissza a kapuból - igazgatta meg hullámos tincseit és még mindig - ahhoz képest, hogy tél van - napszemüvegben állt előttem. Nyilván nem akarta, hogy sokan felfigyeljenek rá.
- A kislányod kimondottan édes - néztem ismét a pici gyerekre, aki vigyorogva ficánkolt anyukája kezében.
- Köszi, de most inkább rohanjunk, mindjárt felszáll a gépünk és a csomagjaink nem fogják magukat feladni.
- Felőlem.
Azon nyomban megragadta a karomat és mindketten futni kezdtünk, egyenesen végig a folyosón. A lánya inkább csak nevetgélt rajtunk, míg mi lihegve billegtünk, reményeink szerint jó irányba. Röpke két percig futhattunk a bőröndökkel, de szörnyen kimerültünk. A válltáskám mélyéről halásztam elő az üvegemet és Louise felé nyújtottam. Ivott belőle egy keveset, majd megköszönte és akkor én kiittam a maradékot. Ezek után minden olyan rutinosan ment, a nő irányított, hogy mit hogyan csináljak, néhányszor nevetés közben. Állítólag elég szerencsétlenül bánok a reptéri dolgokkal. Nem hiszem, hogy tévedett. Mikor már mindent rendben elintéztünk, fél óra múlva beszállhattunk a gépbe. Mi voltunk az utolsók, akik megérkeztek, már mindenki indulásra készen volt, így kicsit égő is volt a helyzet, bár a fodrász nem zavartatta magát.
 
Még nem ültem hasonló gépben, olyasmi volt mint egy magánrepülő. Nem volt sok hely rajta, talán csak három kis helyisége volt, ahol ülések voltak és minden ilyen kis térben, csupán négy fotel foglalt helyet. Így lett egy egész szobánk, ami egy kimondottan tágas, családias helyiség volt, a gép végénél. Velem szemben Louise, mellette a kislánya foglalt helyet, az eddig üres területen pedig Louise dolgai voltak, amik már nem fértek el a rakodótérben. Kimondottan sok csomagja volt, nem is csodálom, hiszen ő állandóan a srácokkal utazik és minden kellékét magával hordozza, emelett a gyereke cuccait is.
- Ó, ez teljesen kiment a fejemből. Louise Teasdale a rendes nevem, de hívj csak Lounak. Ő pedig a kislányom, Lux.
- Örülök Lou, én Samantha Wood vagyok. De legtöbbször Samanthának vagy Samnek hívnak - mutatkoztam be én is, majd figyeltem, ahogyan Lux az anyukája telefonját nyomkodva nevetgél.
- Anya, Niall állandóan hívogat - sipítja és tovább nyomkodja a mobilt.
- Vedd fel, kérlek és most szólj bele, ne úgy mint a múltkor - utasította Lou, míg én az egyik utaskísérőtől kértem egy csésze teát, tejjel. Ezt is szoknom kell. Lou is kért egyet, jóval több cukorral mint én, Lux pedig narancslevet választ.
- Jó, mami - emelte a szájához kis kezével a telefont és kuncogva beszélni kezdett. - Szia! Ühüm. Megmondom neki. Igen. Igen. Sammy is itt van. Jó leszek. Én is szeretlek, Niall - válaszolta, majd édesen elpirult. Kinyomja a beszélgetést és játszani kezdett. Magammal vinnyogtam egy sort, mivel nagyon aranyos volt ez a kis párbeszéd. Niall tényleg nagyon szeretheti a kicsi lányt.
 
Az út további része kedves beszélgetésekkel és alvással telt. Niall és Harry is gyakran üzengetett, hogy éppen hol vagyok és sokszor a legkedvesebb álmaimat zavarták meg azzal, hogy üzenetekkel bombáztak. A gép (londoni idő szerint) este tizenegykor szállt le, ami nálunk már hajnali öt lenne. Mivel részletekben is csak húsz perceket tudtam aludni, elég fáradtan szálltam le a gépről. Már csak arra vágytam, hogy az én kis új ágyamban, a puha paplanok között fekhessek. A Heathrowra érkeztünk és én egy kiadós szendvicset vásároltam magamnak, ami mellesleg méregdrága volt, ahogy fejben átszámolgattam az árakat. Éhes is voltam, ami az álmossággal a legrosszabb párosítás. A gépen nem ettem sokat, az egyik étkezést konkrétan átaludtam és Lounak nem voltak hajlandók kiadni a kajámat, akármennyire is kérte. Eközben Lux egy játékboltba rángatta be anyukáját, aki ezt eléggé ellenezte és nem is szereti elkényeztetni kislányát, most is üres kézzel jöttek ki onnan. Utánam jöttek az üzletbe és ők ketten csokit, míg én az alaposan megrakott szendvicsemet majszolgattam.
 
Lou rutinosan közlekedett már Londonban, hiszen itt élnek. Szereztünk egy taxit, ami nekem kimondottan furcsa volt, mivel ez nem sárga volt mint nálunk, fekete volt és még az alakjuk is különbözött. A csomagtartóban elhelyeztük a bőröndöket és a központ felé igyekeztünk, ami egy órára lehetett innen, a hatos körzetből. Alig láthattam valamit a belvárosból, bár így is, kivilágítva is nagyon szépnek hatott. Elhaladtunk a London Eye és a Big Ben mellett, amik gyönyörűek voltak, kimondottan tetszett az óriáskerék kék színe ilyenkor.
 
Ez, a repüléshez képest rövid út gyorsan eltelt és meg is érkeztünk egy szállodához. Azt hittem, hogy egyből a lakásomhoz visznek, de újra tévednem kellett. Egy ötcsillagos helyre kerültem, ami szó szerint elképesztő volt. Hatalmas mérete és emeletei káprázatosak voltak, nekem soha nem volt annyi pénzem, hogy ilyeneket fizetni tudjak. A lift könnyedén felrepített minket a hatodik (!) emeletig, ahol egy végtelennek tűnő folyosó állt előttünk. A sokadik ajtó előtt ellépve érkeztünk meg végül a szobáinkhoz. Nem volt nehéz odatalálni, Harry és Liam fociztak a szobájuk előtt. Az elosztás szerint az öt fiúnak egy lakosztája volt három szobával, két kétszemélyessel és egy egyágyassal, a háttérzenekarhoz tartozott emellett két szoba, Lounak és Luxnak volt egy szobája, míg én kaptam külön egyet. Amiben meglepően egy franciágy volt. Amint beléptem a kulcsommal tátva maradt a szám, hiszen ez a szoba egymagában nagyobb volt, mint a volt lakásom. Az ágy mellett helyezkedett el két éjjeliszekrény és emelett még egy nagyobb ruhésszekrényfoglalt helyet. Két hatalmas ablak volt a szobában és az egész helyiség fehér volt. Szép tisztaság uralkodott és én még mindig nem jutottam szóhoz. A fürdő is elképesztő volt. Világoskék csempéi szép motívumokat alkottak, egy nagyobb tükör, mosdótál és kád képezte a fürdőszoba fogalmát. Több törülköző is a rendelkezésemre állt, mint amire szükségem lett volna, hiszen csak egy éjszakát töltök itt. Visszacsoszogtam a hálóba, ahol rögtön elterültem az ágyon és hagytam, hogy besüppedjen alattam a matrac és ellepjen a paplanáradat. Már félálomban lehetettem, amikor megcsördült az asztalon lévő készülék, ami a hotelhez tartozott. Fáradtan emeltem fülemhez a kagyló és beleszóltam.
- Helló, itt Niall. Na, hogy tetszik a szobád? - mondta és úgy is, hogy nem láttam, el tudtam képzelni, hogy ezeket a mondatokat vigyorogva szánta nekem.
- Elképesztő. A tiétek is gondolom.
- Igen. Van egy kis időd rám?
- Hát..épp aludni terveztem, de ha fontos - alighogy tudtam befejezni a mondatot, már is kopogtattak az ajtómon.
- Milyen volt az utad? - kérdezte vidáman, amikor berobogott az ajtómon és beugrott mellém az ágyamba.
- Az utam alatt vagy ötvenszer megkérdezted és mindig készségesen válaszoltam - mormogtam bele a párnámba. - Mellesleg adtam engedélyt rá, hogy idefeküdj? - néztem fel rá egy pillanatra, majd ő kék íriszeit enyéimbe fúrta.
- Én fizettem a szobádat és máskor ez nem volt probléma - mondta birtoklóan, majd kapcsolt. - Bocsánat - suttogta.
- Semmi baj. Mikor mehetek a lakásomba?
- Arra még egy kicsit várni kell, két nap múlva tud fogadni a tulaj. Vagyis holnap, mivel már fél kettő van, ami már bőven másnap - jelenti ki, majd egy halvány mosoly húzódik ajkaira. - De hagylak is, tudom, hogy mennyire fáradt vagy - kel fel mellőlem, viszont meglepettségére én kissé visszahúztam őt.
- Köszönöm, tényleg - néztem rám kedvesen, mire megszorította kezemet, de még így is vigyázott, hiszen a sebeim még mindig nem gyógyultak be teljesen.
- Szép henna - dicsérte meg a kezemre festett mintát, ismét egy mosolyt engedve. - Az egész nap a tiéd, pihend ki magad - mondta, majd adott egy hosszú puszit a homlokomra, aztán sietősen elhagyta a szobámat.

2 megjegyzés:

  1. Úr Isten! Milyen jó rész lett...remélem kis idő múlva rájön Samantha is, mit érez Niall iránt. Köszi a feltöltést és már alig várom a kövit! :* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm! Hát, a következő részből sok minden kiderül! Igyekszem sietni! :) x

      Törlés