2016. április 11., hétfő

14. Nem tudok franciául

Kedves Olvasóim!
Ahogy mindig, most is bocsánatot kell kérnem az apró késésért, de higyjétek el, hogy nagyon szerettem volna előbb közzétenni, viszont az idő mindig ellenem van. Mentségemre szóljon, hogy van egy hihetetlenül édes, pici cicám, akit meg kellett látogatnom és a hétvégémet nagyrészt tanulással és a barátaimmal töltöttem, aminek hatására sokkal gyorsabban sikerült összehoznom ezt a fejezetet, mint ahogy gondoltam. Szeretem a történetnek ezt a részét, ami még kimondottan nyers és fejletlen, hiszen még csak most kezdődik minden. Most ismerkedünk meg igazán a szereplőkkel és igérem, hogy ezentúl sokkal izgalmasabb és eseménydúsabbak lesznek a folytatások. Remélem, hogy mindenkinek jól teltek a szabadnapjai, illetve újult erővel tudtok nekiállni a hét okozta megpróbáltatásoknak, ami rám közel sem igaz, mivel ma reggel is ugyanolyan fáradt voltam, mint pénteken. Viszont most már nem beszélek többet, ideje átadnom titeket a friss, ropogós, új fejezetnek! Jó olvasást, babák! :) x
 
Ui.: Igazán boldoggá tenne egy kis véleménynyílvánítás ott alul :)
 
 

SAMANTHA WOOD

 
Kihasználtam az alkalmat, így egyig lustálkodtam a szobámban. Utána dalolászva mentem át a fürdőbe, amit egy hosszú fürdőzés követett. A hajamat laza copfba fogtam, majd egy farmert és blúzt magamra öltve, egy kis sminket kentem magamra. Nem vittem túlzásba a festést, csak egy kis spirált és szájfényt használtam. Lementem a hallba, ebéd után kutatva. Beszéltem a recepcióssal és felajánlotta, hogy felhozathatom a kaját. Éltem a lehetőséggel és visszalifteztem a csodás lakosztálynak is nevezhető helyiségbe, aminek minden percét élveztem. A fiúk fotózásra mentek, ahol Lou is tevékenykedett és nyilván a lányát is magával vihette. Meglepetésemre a fodrász, Luxxal együtt a szobájában volt. Ők már rég túlestek a reggelin és az ebéden is és talán már meg is fordultak a stúdióból, a bandát otthagyva. Lou azt mondta, hogy a fiúk némi kupont kaptak a divatcégtől, amiket nekünk adtak, nekik úgy sem kell. Így elhatároztuk, hogy a mai nap nagy részét vásárolgatással töltjük. Ez nagyon jól jött ki, úgy is elég rég mentem el már valamerre is vásárolni és itt volt az ideje bepótolni. A kislányra egy gitáros vigyázott a csapatból, akiben Lou teljes mértékben megbízott. Ezzel együtt ki is jelentette, hogy ez egy igazán csajos nap lesz és csak az a dolgunk, hogy jól érezzük magunkat. Amint a One Direction végzett a pózolgatással, szétoszlottak és néhányan a barátnőikhez mentek, Zayn és Niall kivételével.
 
Mi ezzel egyidőben minden figyelmünket a kirakatoknak szenteltük. Az elején még megejtettünk egy kis városnézést, hisz én nem mindennap járok Londonban, csak mostantól leszek itt elég sokat. Pár fontosabb épületet néztünk meg együtt és ezt hamar meg is untuk, szóval tényleg csak vásárolgattunk. Voltunk szépségszalonban, ahol szép műkörmöket tettek fel nekünk, vagyis főleg az én kezemmel foglalkoztak, ugyanis én nem nagyon hordtam még ilyeneket. Lounak csupán feltöltötték körmeit és egy újabb mintát festettek fel neki egy másik színnel. Az enyém egy kicsit elhúzódott. Meglátogattunk még egy-két boltot, ahol ő ékszereket és ruhákat válaszott, míg én néhány Vans cipőt, pólókat és egy farmert. Hamar elrepült az idő és ha lehet így mondani, akkor lefárasztott minket a vásárlás. Hat körül értünk vissza a szállodába, ahova már a srácok is visszatámolyogtak.

Niall hivatalosan még nem mutatta be nekem a banda többi tagját és így is elég sokáig húzta az időt, így most, a hallban volt alkalmam megismerni őket. Eddig is sok mindent hallottam róluk, de soha nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire vidámak és gyerekesek lennének. Persze, jó értelemben.
- Sammy, ő itt Harry. Harry, Sammy - mondta nagy vigyorral a köztünk álló szöszi, de erre nem igazán volt szükség, már ismertük egymást valamennyire.
- Már volt szerencsénk - mosolyogott rám az énekes, majd kedvesen egy-egy puszival köszöntött.
- Szóval ő itt..
- Azt hiszem Niall, megoldjuk. Zayn Malik - nyújtotta felém kezét a tévéből megismert, sármos, fekete hajú, barna szemű fiú. Mielőtt még én is nyújtottam volna jobbomat, magához húzott és barátian megölelt.
- Samantha Wood - motyogtam vállába.
- Én Louis lennék. Sok szépet hallottam már rólad - jött hozzám közelebb ő is, aki szintén megölelt.
- Sam - nevettem, amint kimondtam nevemet, hiszen eközben összeborzolta hajamat.
- Liam Payne. Örülök, hogy megismerhetlek - mutatkozott be végül az utolsó, talán mind közül a legszolídabb fiú egy öleléssel.
- Oké ez meg is volt, menjünk enni emberek! - csapta össze lelkesen a tenyerét Niall, majd felvezetett a szobámba.

Estére megbeszéltünk egy közös vacsit a szálloda éttermében. A banda és a többiek sem nagyon akartak kimozdulni, ezért állapodtunk meg ebben, nekem mindegy volt hol eszünk. Nem akartunk kiöltözni, ezért én is lazábban öltöztem. Felvettem egy csipkés blúzt a délelőtti farmerommal és kivasaltam a hajam. Kilenckor mindenki lejött és meglepetésként Louis barátnője, Eleanor is velünk tartott. Kedvesen bemutatkoztunk és a vacsora alatt gyakran beszélgettem vele. Rendkívül aranyos egy teremtés és Louisval tökéletesen passzolnak. A srácok végig az asztalnál hülyéskedtek, újra előkerültek az ezeréves baromságok is és én élvezettel hallgattam végig az egészet. Niall tekintetét az egész este alatt magamon éreztem, de nem zavart különösebben. Fél tizenegy után, amikor már tényleg mindenki jól lakott és ittunk is egy keveset, az emberek kezdek visszaszállingózni a szobájukba. Liam aludni ment, azt mondta, hogy a múlt éjjel nem igazán tudta kialudni magát, így Niall is vele tartott. Ahogy Lou és Lux is felmondta a szolgálatot. Harry valahova bulizni indult, nem is értettem miért szereti ezeket a puccos helyeket annyira. Louis és Eleanor esti sétára indultak, míg Zayn a barátnőjével Skypolt. Én is felmentem a szobámba, tudtam, hogy holnap hosszú nap vár rám. Ha minden igaz, délelőtt Harryvel utazunk az állásinterjúra vagy micsodára, majd este Zayn meglepetésbulijára megyek. Igazából fogalmam sincs, hogy miért döntöttem úgy, hogy benézek, hiszen nem igazán ismerem őt és én is csak egy ember lennék a tömegben.

Nem igazán tudtam elaludni, csupán csak forgolódtam az éjjel. Éjfél körül meguntam az egészet és fürdőruhával mentem le a mínusz egyedikre. Ahol is a wellnes részleg foglalt helyet. Már fent átvettem a bikinimet, ezért törülközővel körültekerve lépkedtem a folyosókon. Jól gondoltam, ugyanis senki sem volt rajtam kívül a medencéknél. Két úszómedence, egy jacuzzi és egy pezsgőfürdő várta a vendégeket, míg aki akart, szaunázhatott is. Levettem a törülközőt magamról és szégyenlősen indultam el az egyik medence felé és szép lassan belereszkedtem. Hagytam, hogy magával ragadjanak a cseppek, hajamat is belemártottam a langyos vízbe. Néhányszor lebuktam a víz alá, aztán már inkább csak úsztam. Kiskoromban a szüleimmel gyakran mentünk uszodába és pár évig úszni is jártam versenyszerűen. Ez mindig kikapcsolt akárcsak a zene, vagy a filmezés. Talán azért is volt olyan jó ez a fürdőzés, mert ilyenkor január tizedikén, vagyis már tizenegyedikén elég hideg van és közel sincs olyan jó idő, hogy strandra mehessünk.

Már egy jó ideje bent voltam a hűs medencében, amikor hangokat hallottam az ajtó felől. Niall osont be a recepcióról, egy törülközővel a kezében, de rajta még ruha volt. Egy halk kuncogás s vigyor hagyta el ajkait, majd közelebb jött hozzám, amint meglátott. Leguggolt a medence széléhez, míg én kiúsztam oda.
- Hát te? - kérdezi tőlem, míg hunyorítva próbál fókuszálni a fürdőruhámra, illetve az olyan részekre, amik nincsenek eltakarva előle. Nem volt látványos a bámulása, tényleg nem.
- Én is kérdezhetném tőled.
- Fürödni jöttem.
- Akkor szerinted én mit keresek a medencében, fürdőruhában? - nevetek fel, mire Niall is elbizonytalanodott a saját kérdésén. Megrántotta vállát, majd elkezdte lehámozni magáról a pólót és amikor pont a fején volt a ruhadarab, volt körülbelül négy másodpercem, amikor elidőzhettem felsőtestén. Az tetszett rajta, hogy olyan kisfiús volt és nem agyongyúrt kockák virítottak hasán. Szerencsére nem vette észre a szintén nem feltűnő nézelődésemet, majd amint félredobta felsőjét, a nadrágját is lehúzta. Egy hosszabb fürdőgatya volt rajta. Őt nem nagyon zavarta, hogy fölöttünk valószínűleg az első emeleten némely vendég már alszik, nyugodt lélekkel csobbant bele a medencébe. Közvetlenül mellém és engem is teljesen beborított.
- Miért nem a lakásotokban vagytok ilyenkor, ha Londonba jöttök vissza?
- Nem sokáig leszünk még itt és azért is, mert a barátaink állandóan találkozni akarnak velünk, ha látják, hogy otthon vagyunk. Így viszont tényleg tudunk pihenni - feküdt a hátára és vergődött párat, hogy fenttartsa magát a vizen.
- Értem - bólintottam egy aprót.
- Bejön London, mi? - kérdezte kedvesen, míg felém fordult és közelebb úszott.
- Aha. Nagyon szép. Itt sokkal több a régi ház, mint LA-ben. Van hangulata - rántottam meg a vállamat, majd kicsit megigazgattam a felsőm pántját, hiszen elkezdett lefele vándorolni. Niall szemeivel végig követte a mozdulatot, majd mikor felnéztem rá, rögtön elfordította fejét, majd amikor folytattam a bikinim birizgálását, tekintetét ismét magamon éreztem. - Így is látlak - jelentettem ki nevetve, mire Niall lesütötte a szemeit és inkább terelte a témát.
- Úgy hallottam, hogy holnap mentek Harryvel a munkahelyedre.
- Igen.
- Izgulsz?
- Csak egy kicsit. De mindenki izgul, amikor idegenekkel kell találkozni, szerintem.
- Én akkor sem parázom. Már megszoktam. A legtöbb ember úgy beszél velem, mintha már ezer éve ismernénk egymást, nagyon közvetlenek. Zavar, hogy eközben én pedig semmit sem tudok róluk - mondta kissé mélabúsan, majd lassan kimászott a medencéből és átment a jacuzzihoz. Lelépkedett a lépcsőn, majd hátradőlt a szélénél és hagyta, hogy ellepjék a forró, illatos habok. Egyből utána mentem és amíg megtettem azt a pár méter távolságot a két medence között, szinte megfagytam. Dideregtem és az egész testem libabőrös lett. Amint én is elmerültem a jóval melegebb vízben, helyet foglaltam Niall mellett és sokkal jobban éreztem magam. Egyrészt nem fáztam már és valahogy nyugodtsággal töltött el a jelenléte.
- A mi esetünk más. Te jobban ismersz engem, mint én téged - mosolyodtam el, amint ő is.
- Egy perc alatt tudsz ezen változtatni. Tudod, a Google minden elmond, ami én vagyok. Vagyis a lényeget, az alapdolgokat és persze nem kevés hazugságot.
- Hazugságot? Mint például?
- Nem tudok franciául - húzta el a száját sajnálóan.
- Jaj, te áruló. Pedig én csak azért barátkozom veled, mert franciául szeretnék tanulni - mondtam halálkomoly arckifejezéssel, majd mindkettőnkből kitört a röhögés.
- Szóval barátkozol velem? - kérdezte még nagyobb vigyorral.
- Nem ezen van a hangsúly. Ezentúl nem is kell találkoznunk, vagy meg kell tanulnod franciául.
- Hülye leszek és így is találkozni fogunk.
- Miből gondolod? - húztam fel szemöldökömet és kérdőn néztem fel rá.
- Kedvelsz - mondta magabiztosan és a habokkal kezdett játszadozni.
- Mi van ha nem?
- Akkor bizonyítsd - nézett mélyen a szemeimbe és nem tudtam levenni szemeimet arcáról. - Gondoltam.
- Mit?
- Kedvelsz - suttogta alig hallhatóan. Egy apró mosoly kúszott ajkaimra.
- Ennyire azért ne bízd el magad. Tehát.. - kezdtem volna bele a kérdésembe, de nem tudtam koncentrálni. Ajkai felém közeledtek és szép lassan rövidítették le a köztünk lévő távolságot. Néhány centire voltunk egymástól. Vizes hajtincsemet a fülem mögé tűrte, tekintetét az enyémbe fúrta és halványan elmosolyodott. Leheletét szabályosan éreztem arcomon, ajkaink súrolták egymást. Ajkait óvatosan enyéimre tapaszotta, nem tudta, hogy beleegyeztem-e, de nem is voltam hajlandó válaszolni. Még egy apró csókot adott és kissé csalódottan hajolt el tőlem. Fejemet hamar le is hajtottam és alsó ajkamba haraptam. Hirtelen minden érdekesebbnek tűnt Niall tekintetén kívül. Ez a pillanat gyorsan meg is szakadt, amint megláttuk a szauna ajtaja előtt ácsorgó, göndör hajú fiút.


4 megjegyzés:

  1. Nagyooon jó ez a rész is:3. Most szörnyen kíváncsilettem és már alig várom a kövi részt:>. Kitartást neked is a héthez és jó írást:* <3!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm és ígérem, sietni fogok! :) x

      Törlés
  2. Imádtam végre egy kis izgalom és pezsgés...alig várom az új részt.♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Ha minden igaz, ma ki is kerül! :) x

      Törlés