19. Véget kell vetnem ennek az egésznek

Drága Olvasóim!

Sajnálom, amiért csak most jelentkezem a folytatással, de az elmúlt hetekben eléggé lefoglalt a tanulás és a magánéletem egyaránt. Viszont most itt vagyok, egy olyan fejezettel, ami egy kissé rövid, mégis sok mindent elárul Samantha érzéseiről és személyiségéről. Remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket és nagyon örülnék néhány megjegyzésnek a történettel kapcsolatban! Jó olvasást! :) x

 

 

 



SAMANTHA WOOD
 

 

Egy csendes kis rétre érkeztünk, ahol a hatalmas fákról lámpások lógtak le és hangulatos fényt árasztottak. Eldugott hely lehetett, ahova kevesen járnak, mégis olyan rendezett volt. A fű le volt nyírva, néhol növények is felbukkantak. Niall egyre beljebb húzott a terepen, én pedig annál tovább csodálkoztam. Már sötétedett és a szél is kezdett süvíteni, ezért a pulcsimért visszamentünk a kocsihoz. Végül leültünk az egyik fa tövébe, ahol Niall gondosan leterített egy plédet és egy kis kosárka is várt ránk.
- Hoztam szalámis és sonkás szendvicset. Milyet kérsz? Ó és még vannak tortaszeleteim is - csillant fel a szeme, amikor megpillantotta a kosara tartalmát.
- Ez nagyon szép, Niall - néztem ismét körbe, hogy megcsodálhassam a remekművét. - Ezt te hoztad össze? - vetettem felé hálás pillantásokat, mire egy aprót bólintott. Közelebb húzódtam hozzá és egy hosszú, érzelmes csókban forrtunk össze. Próbáltam neki meghálálni mindazt, amit tett, de ehhez még ez sem volt elég.
- Van nálam pezsgő és bor is ha kérnél - vett elő pár üveget, aztán a kezem után nyúlt. - Remélem, hogy elnyerte a tetszésedet ez a hely.
- Nagyon is - mosolyogtam kuncogva. - Viszont nem is a hely a fontos, vagy a kaja.
- Hanem? - húzta fel vigyorogva a szemöldökét, de már rég tudta a választ.
- Hát, nem is tudom - játszottam a hülyét, csakhogy tovább kínozzam. Már épp meg akart csókolni, amikor meglepően elhúzódtam tőle, hogy tovább kínozhassam. - Valami nem tetszik nekem.
- Mégpedig? - nevetett fel megint, amikor már ő is kezdett belejönni a játékomba.
- A társaságom nem tetszik, James.
- Tudod a második nevem? - lepődött meg, majd töltött nekünk két pohár bort.
- Nem egy nagy kunszt, egy kattintással még a méreteidet is megtudhatom - rántottam vállat és fejben megdicsértem magamat, amiért nem röhögtem ezt el.
- Arról élőben újra is meggyőződhetsz - húzta kaján vigyorra ajkait, mire megadtam magam és hagytam, hogy nyelve az enyémet kényeztesse. Az ölébe emelt, majd kezeit az arcomra tette, míg én erősen kapaszkodtam hátába. Miközben hosszasan csókolóztunk teljesen elvesztettem a fejem. Ő az egyetlen ember, aki olyan szinten képes megbabonázni, hogy azt sem tudom, hogy mi zajlik körülöttem és, hogy hol vagyok. Hirtelen elfelejtem minden problémámat, kiesnek az emlékek, elhalványulnak a gondolatok. Mintha megállna az idő és örökre vele maradhatnék. Nem hallom a kinti zajokat, a bosszankodó embereket. A barátaimat és a családomat sem. Nem akarok dalszöveget dúdolni vagy inni valamit és bulizni. Csak őt érezni. Nagyon rég éreztem így utoljára, ami viszont hatalmas hiba volt. Megvolt a szikra és szerelmes voltam. Mindenemet feladtam volna érte, képes lettem volna rá. Bemutattam a szüleimnek és ők is odaadták a bizalmukat. Azt hittem, hogy mindig számíthatok rá és velem lesz ha valami bajom esik. Úgy gondoltam rá, mint egy védőangyalra, aki segít nekem haladni az utamon. Aki tényleg vigyáz rám és nem lök el magától, ha nincs hozzám kedve. Aki minden velem töltött pillanatot értékel és ugyanúgy élvezi mint én. Aki szeret.

Fordított helyzetünkön és óvatosan a plédre fektetett. A nyakamat és az állam vonalát kezdte behinteni édes puszikkal. Amikor látta rajtam, hogy nagyon örülök tettének, belemosolygott a csókunkba. Egy pillanatra sem szakította meg ezt a köteléket, úgy nyúlt pulóverem alá. Viszont én megállítottam, amikor leakarta húzni rólam.
- Most ne - elég volt csak ennyit mondanom és már is fékezte magát. Legördült rólam és egy halvány mosoly kíséretében kulcsolta össze ujjainkat. Egyrészt tényleg nem volt a legalkalmasabb, másrészt pedig meg akartam tudni, hogy mennyire ragaszkodik a testi kapcsolathoz. Én sohasem szerettem ha valaki csak azért van a másikkal, mert gyakran szeretné az ágyában tudni, hanem mert tényleg érez valamit iránta. Ami nem csak vonzódás, hanem szeretet. Meg kell teremtődnie annak a köteléknek, ami az egész kapcsolatot fenntartja és ez úgy is elérhető, ha a két fél kibeszéli a gondjait, a másik mellett áll ha gond van és nem ellenkezik ha áldozatot kell hozni.
- Éhes vagyok - ült fel, néhány percnyi néma csönd után és ismét a kosárban kezdett kutakodni.
- Sajnálom az előbbit.
- Nem baj, nem azért vagyunk itt - nyújtott felém is egy szendvicset, amibe éhesen bele is haraptam, hiszen jó pár órája nem ettem már.
- Ez nagyon finom. Ez egy különleges szendvics - hümmögtem teli szájjal, Niall pedig megértően bólogatott. - Te csináltad?
- Nem egészen. Segítettek, de az ötlet az teljes egészében az én fejemből pattant ki - mondta büszkén.
- Miért is jöttünk ide? - tettem fel azt a kérdést, ami ezidáig eléggé nyomasztott, ugyanis Niall elég komolynak tűnt mindig amikor kérdeztem. Őszintén féltem és reméltem, hogy nem kapok rossz hírt és csupán félreértettem a jeleit. Nem akarok csalódni.
- Már tegnap délután el akartam mondani, de akkor mindenki ott volt körülöttünk és nem volt valami alkalmas. Mindenképpen kettesben akartam veled beszélni erről, hogy ők ne zavarjanak. Ne gondolj semmi komolyra, nincs baj. Vagyis remélem, hogy nem lesz - sóhajtott egy nagyot, de én ekkor már nagyon féltem. Reszketni kezdtem, úgy gondoltam, ha valami fontosat akar mondani, akkor erre nem én vagyok a legjobb ember. Könnyen meg lehet félemlíteni a fontos dolgokkal.
- Kérlek, csak mondd.
- Nem tudom, hogy fogjuk ezt kibírni.
- Micsodát?
- Ugyebár most folytatódik a turné..
- Hova mész és mennyi időre? - félve tettem fel ezt a két kérdést, fel voltam készülve rá, hogy rosszul érinthet az infó.
- Ázsiába, három hétre - nyögte ki, mint akinek a fogát húzzák. Rögtön ledermedtem és azt hittem, már soha nem fogok tudni elmozdulni onnan. - Pontosan tudom és sajnálom, hogy ez ilyen gyorsan jött, de ahogy alakultak köztünk a dolgok, nem akartam elárulni. Azt hittem, hogy így tudva már nem akarsz velem lenni majd.
- Nem mehetnénk haza? - kérdeztem elgyengült hangomon, mire egy apró bólintás érkezett válaszul.

Tudtam, hogy ezzel a mondatommal, minden kételyemet megmutatom neki. Megismeri a gondolkodásomat és tudni fogja, hogy ez így nem mehet tovább. Nekem ehhez jóval több idő kell, hogy megtudjam emészteni amiket mondott. Neki ez mindennapos, hogy elutazik, távol a szeretteitől, viszont én nem mindig tapasztalok ilyet. Egy földhöz ragadt lány vagyok, régi rossz emlékekkel és tettekkel, szörnyű emberekkel, akik csak rosszat akartak nekem. Ez hirtelen jött, hogy habos-babos életem legyen, a szőke herceggel, aki most itt van és közeledni szeretne felém. Próbál mindent megadni nekem, amire csak szükségem lehet, de azt is érzi, hogy elsősorban nekem nem erre van igényem. Azt is tudja, hogy engem nem lehet megvenni, akármennyi pénze is van. Nem kell gyémánt nyaklánc vagy temérdeknyi drága ruha. Én nem vagyok olyan, aki ezt igényli és aki ettől jól érzi majd magát. Engem nem lehet kiengesztelni egy jachtutazással, vagy egy új házzal. Én nem erre vágyom. Bárkivel beérném aki igazán szeret. Pont nekem jutott egy fiú, aki bármit megadna nekem és mindig mellettem akarna maradni. Egyrészt szerencsésnek is érezhetem magam, viszont mindig bennem van az is, hogy talán van olyan, akinek ez többet jelentene. Lehet, hogy nem én vagyok az, akit Niall szeretne. Nem ismer még annyira, hogy tudja, az én gondolkodásom teljesen más. Ha ő ezt így elfogadja, akkor minden egyszerűbb lesz. De köztünk mindig is a karrierje beszélne és irányítana, nem pedig az érzéseink. Magam előtt látom a jövőnket, ami egyszerűen szörnyű lenne. Érzelemmentesen találkozgatnánk havonta egyszer-egyszer, amikor éppen nem dolgozik. Megölelne és olyan hazugságokat vágna a fejemhez, minthogy hiányoztam és olyan régóta várt már a csókomra. Ekkor kapna egy csókot ami sosem volt igazi és nincs és nem is volt benne szenvedély. Aztán kap mégegyet. Illetve egy mosolyt, ami keserűen szökik fel ajkaimra.

Az út teljes csendben telt. Niall és én is a gondolatainkba merültünk, kellett egy kis idő, mire fel tudtam dolgozni mindent amit mondott. Három hét pedig nem kevés ahhoz, hogy szétszakítson minket. Nem hiszem, hogy erre a kapcsolatunk fel lenne készülve. Sőt, nincs is kapcsolatunk. Csak barátok vagyunk, ugye? Amikor a kocsi leparkolt a házam elé, egy hatalmas sóhaj hagyta el ajkaimat. Ő tudta, hogy nem ez a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy bejöjjön hozzám, így inkább amint kiszálltam, el is hajtott. Letörten keresgéltem elő a kulcsomat, ami most is a táskám mélyén lapult. Amint megtaláltam, egy halvány mosoly kúszott ajkaimra és belehelyeztem a zárba. Elforgattam, majd benyitottam. Még mindig friss festék illat terjengett, ami engem olyan sok emberhez képest nem zavart. Ledobtam a táskámat, a kabátomat felakasztatottam a fogasra, a cipőimet pedig lerúgtam. Levetettem magamat a kanapéra, majd kezeimet az arcomba temettem. Nem tudtam ezt az egészet feldolgozni. Olyan hamar találkoztunk és már is el kell, hogy szakadjunk. Ehhez képest most kellene többet találkoznunk, hogy ténylegesen megismerkedjünk, de őt a munkája elszakítja tőlem. Mi a francért kell, hogy világhírű énekes legyen? Persze, jó pénz meg minden, de így olyan sok mindenben korlátozza ez. Bár rengeteg előnye származik belőle, ami azért valószínűleg több mint a hátrány. Miért ő kell nekem? De hát eddig nem is kedveltem, sőt szinte el is taszítottam magamtól. Zavart, hogy a közelemben van, lehet, hogy épp azért, mert tudtam, hogy semmi jó nem származhat abból, ha közelebb kerülök hozzá. Most meg is érkezett a fő oka, amiért nem lehetünk együtt. Mert ugye mi nem lehetünk együtt Azt hiszem, hogy soha sem. Ezt viszont még mielőtt elutazna meg kell beszélnünk. Véget kell vetnem ennek az egésznek. Mielőtt még komolyan beleszeretek.