II. 1. Kérlek ne hívj Sammynek

Drága Olvasóim!

Nagyon boldog vagyok! Öröm volt felnézni a blogomra, hiszen most annyian írtatok megjegyzést. Hihetetlenül jól esik ez a sok pozitív visszajelzés, megmosolyogtat, hogy ennyien szeretitek azt, amit csinálok. :) Ami pedig a második évadot illeti, mint látjátok folytatom, s meg sem állok! Beleszerettem a történetembe, mivel igaz, hogy némely helyen sablonos, viszont ez az a sztori, amit már régóta terveztem és mindig is meg akartam írni. Mindenesetre örülök, hogy elkezdtem és, hogy velem vagytok! Jó olvasást babák! :) x

 

 

Február 8.

 

SAMANTHA WOOD

 

Letelt a három hét, de még nem keresett fel. Félek, hogy nem számítok neki és nem jelentettem annyit, hogy megkeressen. Bár az üzeneteitől néha meginogtam és már majdnem visszaírtam, de sikerült visszafognom magam, ellenálni az érzéseimnek. Ha azt tettem volna, amit a szívem akarna, akkor talán sokkal boldogabb lehetnék, viszont nem lenne helyes. Tudom, hogy ez a fiú mennyire komolyan gondolja a szavait és, hogy mennyire keresi azt a lányt, akibe szerelmes lehet. Ő egy tökéletes, hosszú kapcsolatra vágyik, míg én egyedül is meglennék. Nagyon szerencsés lehet az, aki elnyeri a szívét. Persze, hogy hiányzik, de ettől még nem szabad találkoznunk.

 

A napomat ma is a sportboltban kezdtem, ahogy a héten már harmadszorra. Megszerettem ezt a munkát, nem is nehéz és Nathan is kedves, úgyhogy minden a legnagyobb rendben van. Egy gyors, frissitő zuhanyzással indítottam a napomat és ez segített is a nehéz felébredésben. Tisztán és üdén jöttem ki a fürdőből és a ruháim kiválogatásával folytattam. Semmi extra nem volt az öltözékemben, egy egyszerű farmert vettem fel, fekete, feliratos felsővel és egy imádott Vans cipővel. A fülembe aggattam egy pár ezüst fülbevalót, majd a karpereceimet is feltettem. Megmostam az arcomat és a fogaimat. Némi sminket kentem magamra, ami csupán spirálból és szájfényből állt. Egy leheletnyi parfümöt fújtam a nyakamra és a mellkasomra, majd a táskámat és kabátomat felkapva, reggeli nélkül hagytam el a lakásomat.

Hamar átértem az üzletbe, ahol már a mosolygós, mindig vidám Nathant találhattam. Elképesztően dögös vigyor futott végig ajkain, amint megpillantott. Kimondottan jó ízlése volt az öltözködést illetően. Egy fehér ujjatlan pólót viselt, ahol egyből észrevehetőek voltak a szénnégyúrt kezei, amik szörnyen jól álltak neki. A felsőjén keresztül is szinte kitüremkedtek a kockái. Ő is egy farmert viselt, csak jóval világosabbat mint az enyém és szakadt is volt. Ismét azt a Vans cipőt hordta, ami az enyémhez hasonlított. Haja tökéletesen be volt lőve, össze-vissza meredeztek a szőkésbarna tincsek, amikbe olyan szívesen beletúrnék. Zöld szemei csillogtak, ajkai pedig rózsaszínesnek mutatkoztak és olyan csábítóan hatottak rám. Egy laza intéssel köszönt, majd amikor közelebb jöttem hozzá, két puszit is adott, amik szemtelenül közel voltak ajkaimhoz. Egy pillanatra megszagolhattam illatát, ami annyira férfias és erős volt, majdnem beleszédültem. Ő eközben jót nevetett a bénázásomon és bement a raktárba. Kihozott néhány új Nike dobozt és én már neki is álltam kipakolni őket a polcokra. Ezek most női és férfi futócipők voltak, amik között szívesen el nézelődtem, mindegyik annyira szép volt. Nathan addig a márka további változatait pakolgatta, jóval gyorsabban is mint én. Így történt az, hogy amikor én még csak az első kupacnyi doboz között válogattam, ő már a harmadikat hozta ki a raktárhelyiségből.

Talán kettő lehetett, amikor is fáradtan huppantunk le a vendégeknek hagyott kanapéra, ahol felpróbálhatják a termékeket. A mellettem ülő fiú kényelmesen elhelyezkedett, lábait a szemközti asztalra tette, míg fejét az ölemben pihentette. Meglepett a tette, ugyanis ennyire nem állunk közel egymáshoz, de hagytam neki. Amint felpillantott rám, hosszú szempilláival, rögtön egy féloldalas mosolyra húzódtak ajkai, amit nem győztem nem viszonozni. Ekkor ujjaimat kezei közé vette és azokkal babrált egy darabig.
- Mi baj van, Sam? - húzta fel kissé kérdőn szemöldökét és újra rám emelte tekintetét. Nem tudom, hogy erre mégis hogyan képes, de mindig meg tudja állapítani, hogy mikor mi a bajom.
- Semmi, semmi - mondtam, miközben a hajába túrtam, amit egy kis morgással jutalmazott.
- Ne beszélj félre. Látom rajtad, hogy valami nem oké - mondta teljesen komoly arckifejezéssel, ami belül megnyugtatott, mert úgy tűnt, mint aki aggódik.
- Tényleg rendben vagyok - bólintottam egyet megerősítésképp, de ez sem hatotta meg.
- Szóval velem van baj? Rosszul csináltam valamit? Vagy mondtam valami olyat, amivel megbántottalak? - ült fel, majd elhelyezkedett mellettem és a kérdései és a zavarodottsága is olyan aranyosnak hatott.
- Dehogyis, Nathan. Kedvellek és nem tettél semmi rosszat - mosolyodtam el halványan, mire egy kissé magához húzott és megölelt. Természetesen visszaöleltem és nagyon jól esett közelsége.
- Akkor most már tényleg válaszolj, hogy mi a gond.
- Nem. Nincs semmi gond, hidd el.
- Bazdmeg, akkor máshogy viselkednél - túrt idegesen hajába, amikor lemerevedett egy pillanatra. - Bocsánat.
- Nem történt semmi, amiért szomorú lehetnék. Kérlek, ne aggódj miattam, megvagyok én.
- Persze, hogy aggódok, amikor láttam, hogy valami nincs rendben. Mert tényleg nincs, csak nem akarod bevallani nekem - mondta, én pedig magamban teljesen igazat adtam neki.
- Jó, tényleg nem stimmel velem valami - mondtam, mikor egy nagy sóhaj hagyta el ajkaimat.
- Kinyögnéd végre, a fenébe is? - nevetett fel, majd felém fordulva várta a mondanivalómat.
- Egy fiú miatt vagyok ilyen - mondtam, miközben lehajtottam a fejemet.
- Amiatt, a gyerek miatt, aki egyszer már bántott? - kérdezte mérgesen, majd engem kezdett fürkészni.
- Igen. De nem bántott.
- Nem lényeg. Most mit csinált?
- Itt hagyott egy hülye turné miatt.
- Turné?
- Ühüm - motyogtam, majd kezeimet kezdtem tördelni.
- Olyan turné, ahol énekelnek? Énekes a pasid?
- Nem, olyan turné ahol szteppelnek. Persze - nevettem fel, majd folytattam. - Nem a pasim, de igen, énekes.
- Ismerhetem?
- Ha szereted a One Directiont, akkor igen.
- Te Niall Horannel jársz? - egyenesedett ki és éreztem, hogy hirtelen sokkal kíváncsibb lett a sztorimra.
- Basszus, még mindig nem járunk és igen, Niall az. Honnan tudtad, hogy róla lehet szó? - érdeklődtem és én is keresni kezdtem zöld íriszeit, amik most is erőteljesen csillogtak.
- Egyedül Ő szingli a bandából. Tök egyértelmű.
- Honnan a fenéből ismered őket ennyire, amikor még én is alig tudok róluk valamit a nevükön kívül?
- A csapból is ők folynak, Sam. Kár tagadni - mondta néhány elismerő pillantás között. - Tehát turnéra ment a kis pacsirta szépfiú?
- Aha.
- Ennyire nehezen bírod ki nélküle?
- Ezt én nem így mondanám. De azóta nem beszéltünk.
- Nem keresett? Mekkora egy barom.
- Dehogynem, csak nem akartam felvenni. Többször keresett, mint ahányszor én egy hónapban telefonálok - mondtam még mindig meglepve, hiszen senkinek sem voltam még annyira fontos, hogy ilyen kitartóan hívogasson.
- Akkor bocsáss meg, hogy ezt mondom, de ez az egész a te hibád. Miért nem vetted fel vagy hívtad vissza?
- Nem voltam rá felkészülve. Elég érdekes a mi kapcsolatunk.
- Tehát mégis jártok?
- Nem, nem úgy értettem. Baráti kapcsolatunk.
- Ha ennyire le vagy törve a srác miatt, akkor nem csak barátok vagytok. Lásd be, Sammy - mondta, miközben megsimította karomat. Rögtön elhúzódtam tőle és válaszoltam.
- Kérlek ne hívj Sammynek. Csak ő szokott így hívni - jelentettem ki, már szinte suttogva.
- Tessék, én megmondtam - állt fel Nathan a helyéről, majd felém nyújtotta egyik kezét, hogy felhúzzon.

Négy felé, még egy kis pakolászás és vevő kiszolgálás után, már mehettem is vissza a lakásomba. Amióta nincsenek a közelemben a fiúk vagy éppen Lou és Lux, tiszta unalmasan telnek a napjaim. Most sem voltam sietős kedvemben, ezért szép lassan tettem meg lépteimet, a rövid kis úton, a lakásomhoz. Nem volt semmi programom aznapra, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek futni. Bár nem igazán szoktam sportolni és nem is vagyok valami sportos alkat, most kedvet kaptam hozzá, hogy egy kicsit kieresszem a gőzt. Illetve más ilyen korú fiatallal ellentétben engem nem hoz lázba a bulizás és az éjjeleken át tartó partizás, nekem ez tökéletesnek bizonyult arra, hogy kiszellőztessem a fejem.

Egy egyszerű melegítőt húztam fel, ujjatlan felsővel és rávettem a pulcsimat. Fevettem egy sportcipőt és egy copfba fogtam a hajamat. Kulcsra zártam az ajtót, amit ezután a zsebembe süllyesztettem és elindultam London utcáin. A szél csak egy kicsit fújt, ami pont jó volt ahhoz, hogy felfrissüljek futás közben. Pár perc után elfutottam egy csendes kis parkig, ahol inkább leültem egy időre pihenni, minthogy tovább fussak. Nem vagyok hozzá szokva az ilyesfajta sportokhoz, sőt semmilyen sporthoz sem és ez most kissé megerőltető volt számomra. Jól esett és ahelyett, hogy Niallön gondolkodtam volna, arra kellett figyelnem, hogy nehogy véletlenül összeesek az egyik járókelő előtt. Bár még így is voltak pillanataim, amikor majdnem elestem, de végül sikerült teljesítenem a távot. Magamhoz képest ez egy jó eredmény, mert nem keveset futottam. Ez mindenben a segítségemre volt. Azt hiszem, hogy most a futásnak az volt a fő célja és feladata, hogy helyettesítse Leaht és a családomat. Bármi problémám volt, hozzájuk mindig fordulhattam és átsegítettek a bajaimon. Főleg Tay és a barátnőm hiányzik ilyen szempontból, mert a vállukon legtöbbször kisírhattam magam. Taylorral gyerekkorunkban nem volt éppen egy felhőtlen viszonyunk, mint minden normális testvérnek. Jason, az öcsém sohasem állt hozzánk annyira közel és nem is igazán igényelte a társaságunkat. Ő mindig is egyedül ment mindenhova és egymaga játszott a szobájában.

Mivel én meghoztam életem talán egyik legnagyobb döntését és Londonba költöztem, elszakítottam magamtól a hallgatóságomat. Most egyedül kell gondoskodnom magamról és nincsenek mindig mellettem az én drága pszihológusaim, akik mindig mindenre tudják a választ és tökéletesen megállapítják a diagnózisomat és pontosan tudom, hogy most is ezt tennék. Viszont ezt még én is meg tudom fejteni. Szerelmes vagyok. Egy olyan fiút szeretek, aki nem is olyan rég lopta el a szívemet és titokban mindig is ez volt a célja. Annyira óvatosan közeledett felém, hogy nem is vettem észre, hogy már a részemmé vált. Már nem telik el olyan nap, amikor nem gondolnék rá. Amikor nem képzelném el a következő találkozásunkat. Amikor nem sóhajtozva hunynám le szemeimet és vágynék arra, hogy másnap megjelenjen a bejáratom előtt. Legszívesebben mindennap látnám a gyönyörű, csillogó kék íriszeit és igéző tekintetét. Felfele meredező, festett szőke haját és édes mosolyát. Puha, finom ajkait állandóan az enyémeken akarnám tudni. Azt szeretném, hogy újra és újra átöleljen és belesúgjon a fülembe, amitől libabőrözöm. Mellettem akarom tudni. Azt akarom, hogy ő is ugyanúgy érezzen minden egyes érintésnél mint én.

Kissé megborzongtam, amikor egy kezet éreztem meg a derekamon. Még mindig nem néztem rá, csak lehajtott fejjel ücsörögtem, hátha megszólal ez az ismeretlen. Nem tette s ez már egy kicsit meg is félemlített, ezért, hogy minden paranoiámat megszüntessem, felé fordultam. Arcomra rögtön döbbenet ült ki, amitől az a bizonyos idegen kuncogni kezdett. Óvatosan még jobban magához húzott, én pedig fejemet vállára hajtottam. Azt hittem, hogy nem akarom, hogy megkeressenek. Most mégis az, hogy itt van, mindennél többet jelentett nekem. Percekig nem szólalt meg, csak nagyokat sóhajtott, várta, hogy én kezdjek. Én szintén nem voltam hajlandó megszólalni, akárhogy is akarta. Nagyon furcsa volt, hogy ő is pont erre jött és megtalált. Az egész abszurd volt, hogy most itt van és éppen ölel. Egy elég érdekes megnyugvást keltett a jelenléte, hiszen nem tudtam, hogy mit gondoljak. Ő az a típusú fiú, aki sosem nyílik meg igazán, elég zárkózott. Halkan dúdolni kezdett valamit, de nem ismertem fel. Amolyan nyugtató hatása volt, akár egy altatódalnak. Megéreztem az első forró könnycseppett arcomon, amit követett még jó néhány. Letörölhettem volna, de felesleges lett volna, mivel folytonos volt az érkezésük. Feltűnt neki, hogy nehezebben veszem a levegőt, ezért maga felé fordított, hogy lássa arcomat. Csillogó íriszeivel engem fürkészett, végül még szorosabban magához húzott és belepuszilt a hajamba.
- Semmi baj. Ne aggódj, itt vagyok - suttogta - és jó lenne ha beszélnénk valamiről.