2016. január 23., szombat

03. Mondtam már, hogy én mennyire szeretlek?

Drága Olvasóim!
Meghoztam a történet folytatását és meg kell mondanom, hogy most nem vagyok valami elégedett magammal. Amúgy is eléggé kritikus típus vagyok, hogyha magamról van szó, de úgy érzem, hogy ez a fejezet most nem sikerült valami jól. Ezen kívül aránylag hosszú lesz, aminek örülök, remélem, hogy ti is. Nagyon örültem a kedves szavaknak, amik Facebook-on keresztül eljutottak hozzám, illetve hihetetlenül hálás vagyok, amiért még csak két fejezetet tettem közzé, de már is kaptam egy díjat, amit hamarosan láthattok is a "Díjak" oldalon. Nálunk gyönyörűen esik a hó és remélem, hogy másoknál is és ha tehetitek, használjátok ki ezt az időt, hiszen ritkán van ilyen, hogy gyakran havazik. Én személy szerint imádok szánkózni, igen, ennyi idősen is. :D Viszont amíg el nem áll és meg nem érkeznek az unokatesóim, hogy egy őrült nagy társasjátékozásba ne kezdjünk, addig azt hiszem, hogy marad az olvasás. Megjegyzem, 27-24 évesek. :) Négy könyvvel állok hadilábon olvasás terén és fogalmam sincs, hogy melyiket folytassam. Igazán ideje lenne minél előbb nekiállnom valamelyiknek, mivel ahogy magamat ismerem, elég pár nap és felfedezek egy újabb nagyszerű blogot és akkor aztán félredobhatom a könyveket. Gondolom ez nálatok is hasonlóan van. :) Viszont most már tényleg abbahagyom a beszédet, néha kicsit sok vagyok. :D Ráadásul így is megtisztelve érzem magam, amikor vannak olyanok (remélem), akik elolvassák ezt a pár (sok) sort, amit itt hagyok mielőtt átadnálak titeket az olvasásnak. Szóval így a végére csak annyit szeretnék még mondani, hogy remélem, hogy ez a fejezet is elnyeri a tetszéseteket és ki is fejezitek majd komment vagy feliratkozás formájában! Jó olvasást babák! :) x
 

SAMANTHA WOOD

 
Valaki épp most nyitotta ki a bejáratot. Határozatlan léptei egy idő után kezdtek erőre találni és a pult felé közeledett. Fekete ballonkabátja díszítette, úgy festett mint egy modell. Nadrágján kiszakadt részek éktelenkedtek, s csizmája elég piszkos volt. Barna haja bongyor fürtökben állt, csillogó zöld szemei megmelengették a szívemet. Hanyag módon, de látványosan dobta le magát az egyik bárszékre. Rám pillantott, majd intett egyet ezzel jelezve, hogy rendelne. Bársonyos hangját azonnal felismertem, Harry Styles személyében. Nem vagyok valami sikongató rajongó, de azért őt nem igazán lehet összetéveszteni más valakivel. Egy jobb évjáratú borból kért, amire engem is meghívott. Igazán kedves volt, de úgy éreztem, hogy ezt nem fogadhatom el, hiszen a műszakom még mindig tartott. A nap végén, zárás fele, még mindig a pultnál támolygott a szerencsétlen, ezért odamentem hozzá, hogy legyen társasága. Öntöttem magamnak is a finom italból és kellemesen elbeszélgettünk. Már volt benne valamennyi az italból, ezért nem volt teljesen józan, de annyira még fent volt, hogy értelmesen beszélni tudjon.
- Mióta dolgozol itt? - kérdezte.
- Lassan egy éve - válaszoltam, majd egy bólintással nyomatékosítottam.
- Nincs jobb lehetőséged? Van valamilyen szakmád, hogy eltudj helyezkedni? - kérdezgetett kedvesen és fogalmam sem volt, hogy őt ez miért érdekli annyira és miért kell megtudnia az ilyeneket. Pont rólam.
- Sajnos nincs. Nem juthattam egyetemre, esetleg főiskolára. Nem tudnám fizetni a díját, annyira meg nem vagyok jó, hogy akár ösztöndíjjal tanulhassak. Így csak ez maradt. - vontam vállat, mivel én már beletörődtem sorsomba.
- Tudod, hogy miért jöttem hozzád? Nem, igazam van? - mosolygott, majd még lehúzta a pohár alján lévő utolsó kortyot és folytatta. - Állást ajánlanék.
- Mégis miért? Nem is ismersz és biztos, hogy még sosem találkoztunk.
- Amennyit ennyi idő alatt megtudtam rólad, pont elég is - felelte titokzatosan.
- Mit akarsz tőlem? Honnan ismersz? - folytattam a faggatózást, kezdett kínossá válni számomra a beszélgetés és zavart, hogy nem tudom miről beszél.
- Mondjuk úgy, hogy egy ismerősömnek munkaerőre van szüksége és én épp erre jártam és láttalak. Az túlzás, hogy ismernélek. Közvetlen vagy és ügyes, más nem is kell - mosolyodott el ismét és kicsit megdöbbentem, amit persze nem akartam kimutatni ezért gyorsan válaszoltam is.
- Ez hatalmas segítség lenne, de mégis mit kell csinálnom és hol? - hamar belelkesedtem és úgy éreztem, hogy talán nem viccel vagy ilyesmi.
- Egy sportboltban kellene dolgoznod, Londonban - mondta kedvesen, majd kért még egy pohár bort, amit szívesen töltöttem is neki, csakhogy beszélhessen tovább az ajánlatáról.
- Londonban? Olyan messze? Én nem hagyhatom itt LA-t.
- Pedig elég szépen keresnél, hisz csak a főnök mellett kellene segítened. A helyiség közelében, egy kis területű lakás is a rendelkezésedre állna, amiből pedig csak a rezsit és a költségeidet kellene fizetned. Na, mit mondasz? - húzta fel szemöldökét. Bár tényleg ez egy rendkívül nagyvonalú ajánlat volt részéről, fogalmam sincs még mindig, hogy ezt miért nekem mondja és miért nem másnak segít jobb állást találnia.
- Figyelj. Ez egy remek lehetőség, sőt nagyszerű. Viszont, nem tudom, hogy bízhatok-e benned. Csak most ismertelek meg és ki tudja, mit beszélsz néhány pohár után. Nem lehetek biztos a dolog hitelességében. Nem szívesen mennék el innen, itt van a családom és minden barátom, de a megélhetés jelenleg fontosabb, tehát ha úgy alakul, szívesen dolgoznék ott. Előtte talán kérnék még pár nap gondolkodást, lehetséges? - néztem rá kérlelő szemekkel és valahogy úgy éreztem, hogy nagyon hálás lehetek neki, azért amit ma tett velem. Azt viszont nem tudom, hogy miképp fog alakulni a sorsom ezek után, de nagy valószínűséggel élek ezzel a lehetőséggel, s lehet, hogy Londonban fogok élni. Kimondani is ijesztő. Nem szívesen hagynám itt a várost, nagyrészt a családom miatt, nem tudom, hogy mi lenne velük nélkülem. Mondjuk annyira nem ragaszkodnak hozzám, de biztosan nehezükre esne megválni tőlem egy bizonyos időre. Olyan gyorsan jött ez az egész, ilyen tényleg csak a filmekben történhet.
Nem tudtam, hogy egyáltalán hihetek-e Harrynek. Annyira furcsán viselkedett, mintha egy betanított szöveget mondott volna. Nem igazán zavart a közelsége, mégis féltem a szavaitól. Valahogy nem hagyott nyugodni a tény, hogy érdeklem. Mármint, hogy amint meglátott és felajánlotta ezt az egészet. Bárki mással is megbeszélhetne akár, de úgy tűnik, hogy jókor voltam jó helyen. Kedves volt és aggódott, hogy mit fogok szólni a dologhoz. Nem lett volna merszem egyből rávágni, hogy szívesen, mert miért ne. Ez egy elég nagy lépés lenne és nem tudom, hogy fel vagyok-e rá készülve. Ráadásul ebben a városban élnek olyan emberek is, akiket nem hagynék itt ennyire könnyen, mint például a családomat. Vagyis nem tudom, hogy ő és az a másik hova tartoznak, mert az egyiknek nem lenne ott helye. Nincs is, ahogy a másiknak sem lenne, ha nem történt volna meg ez az egész. Most, hogy ilyen könnyen elszúrtam az életemet és az ő életét is, muszáj lesz mennem. Aggódom értük, főleg érte, de ez most nem számít. Magam mögött fogom hagyni a múltamat, ez a lehető legjobb megoldás, még akkor is, ha nem megyek Londonba. Erre is meg van az esély. Mellesleg ez a hirtelen jött elképesztő lehetőség bűzlik. Valami nincs rendben vele és ezt addig nem tudhatom meg, míg ki nem próbálom.
 
NIALL HORAN

 
Ma is, mint az elkövetkezendő jó néhány napon, dalokat veszünk fel a hamarosan megjelenő albumunkra. Egész jól haladunk, bár jobban örülnék, hogy ha nem terelné el minden percben egy valaki a gondolataimat. Igen, még mindig nem tudom kiverni a fejemből. Szörnyen nagy bűntudat kerít hatalmába, napról-napra. Félek attól, hogy rossz döntést hoztam azzal, hogy csak úgy otthagytam őt Los Angelesben. Pontosabban azt nem lehet otthagyni, akihez nem is kapcsolódunk, vagyis ha a két fél ösztönösen nem tartozik egymáshoz. Természetesen azzal, hogy visszajöttem Londonba, számára nem okoztam vele semmilyen lelki fájdalmat, talán ha kétszer találkoztunk és nem hoztam elő neki mély érzéseket a jelenlétemmel. Elég egyszerűen elutasított, amit nekem is könnyen kéne kezelnem, de egyszerűen nem megy. Nagyon megkedveltem őt és kimondottan örülnék, ha egyszer lehetne valami közöttünk, talán hosszú távon is. Viszont nem kérhetek ilyen nagy dolgokat. Egész egyszerűen az is nagyon jól esne, ha még egyszer beszélgethetnénk, de úgy igazán, talán mint barátok. Egy kellemes beszélgetés, egy találkozás, ahol jobban megismerhetem. Persze ezek is üres szavak, mint mindegyik, így nem érnek semmit, viszonzatlanul. Várhatnék, amíg ő is így érez, de ezt sohasem tapasztalhatom meg. Ő egy teljesen más lány, sok mindenben különbözünk. Nem akarom arra kötelezni, hogy megkedveljen, hogy még érezzen is valamit irántam, csak egyszer jól esne a közelsége. Próbálok erőt venni magamon, hisz addig is teljesen jól megvoltam, amikor még nem ismertem ezt a lányt, de így több mint három hét után, már szinte hiányzik. Hogy hiányozhatna? Ő is csak egy lány a nagyvárosban, semmi nem köt hozzá, nem is ismerem. Lehet, hogy ha megtudnám, hogy ki is ő valójában, nem kedvelném annyira. Miket hordok itt össze-vissza? Egyszer azt tartom róla, hogy különleges és érdemes lenne megismernem, másszor pedig már nem is annyira fontos? Kavarognak a bennem táplált érzések, amiknek még egyáltalán nem érzem a súlyát. Ennyi idősen még nem szükséges, hogy legyen mellettem valaki, még élveznem kell az életet, s majd még ráérek megállapodni, viszont én azt már most várom. Örülnék, ha a turnék alatt is lenne velem egy lány, akit bármikor felhívhatok, ha vészhelyzet van. Mindenki boldog mellettem, de csak az  a tény nyugtat meg, hogy talán ott van az arénában, a koncertemen és csillogó szemeivel néz rám az a lány, aki egyszer majd a feleségem lesz. Most sem bírok a gondolataimmal, teljesen elveszettnek érzem magam.
Felvettem a gitáromat a földről és lassan pengetni kezdtem, mellettem a mozdulatomra Louis felfigyelt és halkan dúdolgatni kezdett, Liam csatlakozott és már kicsit erőteljesebben, valamiféle szöveget is mondott hozzá. Ekkor lépett a terembe Zayn és visszhangként ismételte a szavakat, csak magasabb hangnemben. Visszhangzott a terem hangjától, elképesztő mennyire erős tehetség. Megjelent az álomszuszék is. Mosolyogva folytattam a gitározást, míg Louis leírta az improvizált sorokat. Mindig így haladunk, soha sincs konkrét tervünk, esetleg elképzelésünk. Úszunk az árral, ha valami megtetszik folytatjuk és kerekítünk belőle egy dalt, ha tetszik felvesszük az albumra. Persze emellett rengeteg munka jár egy-egy dallal, nem olyan egyszerű mint amilyennek tűnik. Sokkal összetettebb dologról van szó, a hangolás, a kísérete és a rengeteg idő, ami a stúdiózással megy el. A sorok, amiket felépítettünk egy szép szerelmi vallomás érzését keltették. Jóval lassabb dal lett, mint a megszokott és nagyobb érzelmekről is szól. Nem volt nehéz összehozni ezt a dalt, mert szívesen éreznék így egyszer és örömmel mondogatnám ezeket a gyönyörű mondatokat szívem választottjának. Ennyi kellett és ismét rátévedtek a gondolataim. Emlékszem, amikor először megpillantottam testének vonalait és őrjítő alakját. Láttam a szép, barna, hosszú haját és igéző, nagy szemeit. Kívánatos ajkait és édesen rebegtető szempilláit. Nem tudtam levenni a tekintetem az övéről. Csendesen iszogattam. Figyeltem a járását, ahogy felvette a rendeléseit és ahogy takarít. Néhányszor láthattam aranyos mosolyát, ami a legszebbnek bizonyult. Soha nem vágytam másra, csak egy szerető lányra, aki egy biztos pont lenne az életemben. Azt hiszem, hogy jobb lesz, ha elfelejtem őt és akkor könnyebb lesz. Egyszer majd talán lesz valakim, de most a karrieremre kell koncentrálnom. Inkább olyannal kell töltenem az időt, aki legalább egy kicsit is kedvel és nem olyannal ellenséges velem.
 
SAMANTHA WOOD
 
Telefonhívást kaptam Harrytől, mivel korábban megadtam neki a számomat, hogy ha megtud valamit az állásról, tudjon szólni nekem. Már szerencsére otthon voltam, mivel jóval műszak után keresett, ezért könnyen feltudtam kapni a mobilomat, majd kedvesen beleszóltam:
- Szia. Hogy vagy? - még a telefonon keresztül is mosolyogtam, bár nem tudom miért. Talán túlságosan is örültem annak, hogy megadatott ez a lehetőség és próbáltam minél hálásabban közeledni Harry felé, hisz ha minden igaz ő ment ki a szerencsétlen helyzetemből.
- Szia. Itt minden rendben. Milyen napod volt? - kissé úgy éreztem, mintha megváltozott volna a hangja. A hanglejtése is teljesen más volt, mint élőben, nyilván a vonal kicsit megváltoztatta a hangját, viszont így kicsit sem volt annyira rekedt, mint szokott. Emlékeztetett egy teljesen hasonló hangra, de biztos voltam benne, hogy csakis Harry lehet a vonal másik végén.
- Egész jó, köszönöm. Minden rendben volt. Van valami híred a munkával kapcsolatban? - hirtelen beállt a csönd a kagyló másik végén. Vagy egy percig nem szólalt meg, tényleg úgy tűnt mintha fogalma sem lett volna erről az egészről. Többször ellenőriztem, hogy esetleg nem tette-e le a telefont, mert teljesen üresen csengett a vonal. Majd egyszer csak megszólalt.
- Most nem munkaügyben hívlak. Csak megszeretném kérdezni, hogy esetleg lenne kedved találkozni velem, valamelyik este. Tudod, barátilag. Szeretnék még személyesen megbeszélni veled egy-két dolgot. Mihez lenne kedved?
- Nem tudom. Van valami ötleted, gondoltál már valamire? - kérdeztem kedvesen, mert tulajdonképpen bármiben megegyezhettünk volna.
- Mit szólnál, ha például moziba mennénk. Nem tudom, hogy milyen típusú filmeket szeretsz, ezért ha gondolod, akkor kiválaszthatod, nekem teljesen mindegy - a válasza sokat könnyített a helyzeten és nagyon örültem, hogy ennyire félvállról veszi a dolgot. Én kimondottan szeretek dönteni mozit illetően és sikerült is kiválasztanom egy filmet.
 -  Romantikus vígjáték mennyire játszik? - kérdezgettem és előre féltem a reakciótól.
 - Jöhet, tulajdonképpen ha filmekről van szó, mindenevő vagyok. Csak ne legyen túl érzelmes.
 - Akkor meg is van. Holnap, hat óra? - néztem fel a laptopomból, ahol már rég megnyitottam a mozi honlapját.  
 - Esetleg elmehetek érted vagy találkozzunk ott? - ez a kérdése igazán tetszett, mivel nagyon szeretem vitetni magam és, hogy ha nem muszáj nem szívesen mászkálok este egyedül a városban, bár sajnos mindennap műszak után ezt kell tennem.
- Ha nem okoz gondot, akkor örülnék, ha eljönnél értem - válaszoltam, mire beleegyezett.
Azt mondta, hogy lesz egy kisebb meglepetése számomra, de ne ijedjek meg. Márpedig, ha valakinek valami ilyesmit mondanak, akkor sohasem számíthat semmi jóra. Tehát könnyen megijed. Így elég nagy okom volt az aggódásra. Nem szeretem, ha ilyesmiket mondogatnak nekem. A meglepetések ilyesmiféle megközelítése legtöbbször valami igazán rosszat takar. Viszont helyzetemben nagyon remélem, hogy inkább jelent ez jót, mint rosszat. Jót is jelentett, csak az akkori pillanatokban még nem így láttam a dolgokat. Szörnyen izgultam, egyáltalán nem tudtam gondolkozni és ötletelni azon, hogy mit szeretne mondani nekem. Nem voltam lányos zavarban, hiszen megvoltam róla győződve, hogy ezt csakis a munkám miatt teszi és nincs semmilyen hátsó szándéka.
 
 
*Másnap*
 
Eléggé elfáradtam a héten, ezért ma sokáig ágyban maradtam, de valahogy fél tizenkettő körül sikerült kiszednem magamat az ágyból. A nap már mindenki számára elkezdődött, nagy nyüzsgés volt a városban. Barátnőm, Leah már javában fent volt, nem is csodálom, csak én kelek ilyen későn. Omlettet készített és gondolt rám is. Pizsiben vánszorogtam el a fürdőszobáig és nagyjából rendbe szedtem magam. Alaposan kifésültem reggeli, kócos hajamat, majd lazán kontyba kötöttem. Fogat és arcot mostam, fújtam párat parfümömből, majd mikor már nem úgy néztem ki mint egy zombi, meglátogattam lakótársamat a konyhában. Amint odaértem hozzá, megcsapott a finom reggeli illata. A nyál összefolyt a számban és a gyomrom is korogni kezdett. Tegnap este hullafáradtan értem haza és már arra sem szántam fogyó energiámból, hogy bekapjak valami ennivalót. Leültem a négyszemélyes asztalhoz, ahol már szépen, két főre volt terítve.
 
- Mondtam már, hogy én mennyire szeretlek? Úgy tűnik többször kellene - néztem rá csillogó szemekkel, amikor kimerte a nekem szánt adagot. Nagyban enni kezdtem és míg én mohón faltam, készített nekem egy bögre kávét is. - Örökbe fogadlak - nyammogtam teli szájjal és majd kicsattantam az örömtől. Mindig is elég gondoskodó típus volt és amióta egyetemre jár, sokkal több mindent megtesz a háztartásban. Mivel nagyon okos és művelt lány, hamar letette a vizsgáit ezért most néhány hét szünete lesz.
- Azt hiszem boldogulok egyedül is. Amúgy meg még egy jó darabig együtt leszünk itt, nemde? Addig pedig szívesen csinálok neked reggelit - mosolygott rám, majd leült velem szemben és belekortyolt teájába. Ez volt az a pillanat, amikor valami éles fájdalom nyilalt belém a szívem környékén. Nem mertem megszólalni, mert tudtam, hogy rögtön elárulom magam, de mégis rettentően rosszul esett, hogy még mindig nem voltam képes elmondani neki a hírt, miszerint lehet, hogy már nem is olyan sokáig leszünk együtt ebben a lakásban és idő kérdése és egy másik kontinensen dolgozok majd, itthagyva őt. Nem tudtam mást tenni, csak idiótán bólogattam egy darabig, majd amikor úgy éreztem, hogy elég volt ennyi a reggeliből, szimplán felálltam és kimentem. Később persze elmosogattam, de most nem volt hozzá erőm.
Gondolkodnom kellett. Nem akarom őket elveszíteni. Anyuék és a családom még egy sokkal egyszerűbb eset lenne, talán ha karácsonykor veszik a fáradalmat, hogy meglátogassanak, míg én talán két hetente is benézek hozzájuk, teljesen feleslegesen. Állandóan csak szidni tudnak és elégedetlenek a teljesítményemmel, ami nekem kicsit sem hiányzik. Csak Leah miatt aggódom. Tudom, hogy nagylány már és talpra esett, mégis közösen vágtunk bele ebbe a lakás dologba és életünk során rengeteg időt töltöttünk együtt. Nehéz lenne ezek után hátat fordítani az emlékeknek és olyan egyszerűen felülni egy repülőre és Londonba utazni némi brit fontért egy kis helyre. Bár Harry ajánlata rendkívül csábító volt én úsztam az árral, nem voltam képes dönteni,így mellette-ellene érveket állítottam fel magamban. Egy idő után csak egyféle érveim születtek, ezért teljesen egyértelművé vált a döntésem.
Ma éjjel talán azért is aludtam olyan jól, mert egy elég érdekes és pozitív álomban volt részem. Londonban éltem, ekkor már 2 éve és az utcán sétáltam, azt hiszem épp munkába mentem. Körülbelül az utam felénél beleütköztem egy kedves férfiba, aki elesésem után rögtön a segítségemre volt. Felhívott magához egy pohár üdítőre és kellemesen elbeszélgettünk. Úgy éreztem mellette magam, mintha már jó néhány éve ismert volna és barátok lennénk. Sok mindent tudott rólam, legalábbis ez tűnt fel. Annyira dicsért, hogy mellette tökéletesnek éreztem magam. Egész este csak azt hajtogatta, hogy maradjak itt. Mármint Londonban. Könyörgött nekem, hogy ne hagyjam el, mert én kellek ebbe a városba. Szörnyen jól éreztem magam, tényleg. Valahogy végig bennem volt, hogy ez a srác őrülten szeret engem, mert komolyan. Kinek kellene egy ilyen lány, mint én? Viszont ekkor,az álmomban, ami csakis az enyém volt, irányíthattam. Utáltam magam, amiért ennyire nem vagyok jó ember, ő pedig minden szépnek elmond. Állandóan egy barátjáról beszélt, aki önkéntelenül is emlékeztetett valakire, akit egy ideje elakartam felejteni,de nem sikerült.

4 megjegyzés:

  1. Imádtaaam :)
    Nagyon várom a kovetkezo reszt!
    Tovabbi szep hetveget!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett, egy hét múlva érkezik. Neked is szép hétvégét! :) x

      Törlés
  2. Szia! :) Nagyon jól ííírsz!! :))
    Meglepi a blogomon!
    http://harryhopefanfiction.blogspot.hu/2016/01/masodik-dijam.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Aranyos vagy, köszönöm a díjat, hamarosan ki is teszem! :) x

      Törlés