09. Tiszta lappal

Drága Olvasóim!

Hatalmas örömmel, szeretettel és miegyébbel hozom a következő fejezetet! Nagyon sajnálom, hogy így lecsúszva a hétvégéről, csak ma tudtam közzétenni a folytatást, de mentségemre szóljon, hogy az elmúlt héten a láz, nátha és az arcüreggyulladás nem igen hagyott írni, mostanra viszont aránylag jobban lettem, bár még mindig nem szüntek meg a problémák. :/ Köszönöm szépen az előző fejezetethez érkezett szép kommenteket, az új feliratkozást és az üzeneteket, amiket kaptam. A díjaimat most már tényleg igyekszem kirakni, csak annyi blogot kell keresni hozzájuk, hogy az hihetetlen. A 10. fejezetet igyekszem minél hamarabb feltenni, remélhetőleg szombaton, vagy egy kicsit előbb! Viszont most már tényleg átadnálak titeket a következő fejezetnek! Ha elnyerte a tetszéseteket kérlek írjatok megjegyzést, iratkozzatok fel, pipáljatok! Jó olvasást babák! :) x

 

SAMANTHA WOOD

 

"- Na gyere, lövök neked egy plüssmacit - húzott maga után meleg, hatalmas kezével a céllövölde felé, majd mikor megérkeztünk hirtelen lefékezett, s egy papírpénzt adott az árusnak. Átvette a légpuskát, majd célzott. Elhúzódtam tőle, sosem bírtam a fegyvereket. Csak őt kémleltem, ahogy a puskát támasztja, zöld szemei folyamatosan a kis pálcákat figyelték, amiket el kellett találni. Rózsaszínes ajkát megnyalta, mindig igy koncentrált. Meghúzta a ravaszt, majd a következő pillanatban már el is találta az első pálcát. Már csak egy volt hátra és neki még két lövése is volt, szinte biztos voltam a sikerében. Megigazította sötétbarna fürtjeit, aztán újra a pálcákra szegezte a tekintetét. A harmadikat sikerült eltalálnia, így az árus nemsokára át is nyújtotta nekem a plüssmackómat.

- Menjünk az óriáskerékre! - mondtam nevetve, miközben David az oldalamat simogatta, ami nekem felért egy kiadós csikizéssel és ezt ő is pontosan tudta. Átkarolta a derekamat, majd belepuszilt a hajamba, s elindultunk a hatalmas szerkezet felé. Mindig is tériszonyos voltam, így csakis azért mertem felülni az óriáskerékre, mert David ott volt mellettem. Tudtam, hogy a fiú vigyáz rám és így nem is eshet bajom. Megrohamoztuk az egyik fülkét, ami a leginkább közel volt a földhöz, s beszálltunk. Egymással szembe ültünk, épphogy sikerült elhelyezkednünk, amikor elindult a kerék.
- Ez gyönyörű - suttogtam, teljesen megbabonázva a látványtól, majd amikor a fiú felé fordultam, azt vettem észre, hogy ő egész végig engem nézett és nem is a kilátást.

 - Valóban csodálatos - mondta, miközben beharapta alsó ajkát, majd magához húzott. Szenvedélyes csókot nyomott ajkaimra, majd a szemeimbe nézett és eltűrt egy rakoncátlan tincset a fülem mögé. - Szeretlek - suttogta a nyakamba, pont azon az érzékeny ponton, amit ő annyira jól ismert. Én is szerettem. Túlságosan is."
 

Végre elérkezett az utolsó munkanapom ezen a helyen. Nagyon régóta vágytam már rá, de eddig soha nem mertem megtenni. Féltem, hogy majd nem fogok találni más állást, így inkább maradtam a biztosnál. Már rég el kellett volna hagynom ezt a rémes éttermet és a főnökét. Túl sokat aggódtam és gondolkodtam a munkámon, teljesen felőrlött egy idő után. Itt nem kaptam meg azt, ami jár és ez még enyhe kifejezés. Még kora reggel bementem az irodájába, leadtam a kulcsomat és írtam egy kisebb búcsúlevelet. Ennyi sem járna neki, de így legalább bíztam benne, hogy nem fog többet keresni. Ma egész nap nem volt bent, nyilván úgy tartotta kedve, nem volt rászorulva a munkára. Igyekeztem az utolsó napomon is jól teljesíteni, ezért mindenkit a lehető leggyorsabban kiszolgáltam, s szerencsére így összegyűjtöttem egy kis borravalót, ami ezekben a napokban, talán hetekben igazán szükségemre van. Előbb leléptem mint szoktam, maradtak ott még rajtam kívül is dolgozók, így nem csináltak belőle ügyet, a pultban is még maradt valaki.

Az étteremből - reményeim szerint - utoljára kilépve, valami jóleső érzés ragadott magával. Szabadnak éreztem magam, nem voltam időhöz kötve, bármit csinálhattam. Feltettem a kötött sapimat, amit a hajammal együtt szépen eligazgattam. Írtam egy smst Leah-nek, miszerint felmondtam, tehát már örülhet és minden jó úton halad. Néhány mondatnyi beszélgetés után a zsebembe süllyesztettem mobilomat, kezeimet a kabátomba rejtettem, még mindig szörnyen hideg volt. Én hülye, otthon felejtettem a kesztyűmet és még csodálkozom, hogy lefagynak az ujjaim. Csak nézegettem a kirakatokat és vigyorogtam. Persze mindenki bolondnak titulálta a lányt, aki Los Angeles utcáin egyedül sétálgat és magában kuncog és mosolyog, ezzel megvillantva fogait. Ezek hamar össze is koccantak így pár perc után inkább csukott szájjal lézengtem tovább. Órámra nézve győződtem meg róla, hogy még időben vagyok és a kávézó felé vettem az irányt. Elég közel volt, de mivel eddig csak jobbra-balra billegtem, megint a túlsó oldalon kötöttem ki. Elég nagy volt a forgalom ezért némi várakozás után sikerült visszatérnem a másik járdára.

Lenyomtam a kilincset és könnyen belöktem az ajtót és ismét egy kellemes érzés fogadott. Beléptem a tágas helyiségbe, ami természetesen fűtött volt, így hamar felengedtem. Itt mindig is otthon érezhettem magam, nagyon tetszett a friss kávé és finom sütik illatának keveredése. A még karácsonyi díszekben pompázó üzlet elég zsúfoltnak tűnt, rengeteg ember nyüzsgött a pult körül. A legtöbben szerencsére csak elvitelre kértek egy-egy kávét vagy édességet, így ülőhely gyakran akadt. Beálltam a kígyózó sor legvégére majd türelmesen várakozni kezdtem. Háromnegyed négy volt, nem voltam késésben. Fél óra múlva még ugyanott, de még Niallt sem láttam felbukkanni. Amint sorra kerültem, rendeltem magamnak egy nagy adag forrócsokit tejszínhabbal és egy málnás csokitortát. Bár ilyenkor még korántsem terem málna a földeken, de úgy tűnik ők vagy lefagyasztottak néhány szemet, vagy van valami titokzatos forrásuk. A kis málnacsempészek. Nyomorék gondolataimból a pultossrác térített vissza, aki aranyosan mosolyogva nyújtotta át a kért dolgaimat. Egyáltalán nem volt feltűnő, hogy a nevem mellé Titanic méretű betűkkel egy telefonszám volt írva. Csodás. Kiválasztottam egy tetszőleges helyet, elég messze a bejárattól. A székemre terítettem a kabátomat és előszedtem a telefonomat. Perceken át húzogattam az érintőképernyőt, megnéztem a Twittert, mostanság eléggé elhanyagoltam. Eléggé felfutott a követőim száma. A legtöbben tinilányok voltak, akik - természetesen - megőrültek a One Directionért. Tehát most lett 7 ezer követőm, szuper. Átfutottam a neveket. Találtam Mrs.Malikokat, NiallHoranIsMine, marryme1d, SexyTomlinson és ezekhez hasonló felhasználókat. Aztán egy Harry Stylest is, akit persze visszakövettem.

Nem sokkal később már meg is untam a közösségi oldalam nézegetését, ezért villámal molesztálni kezdtem a tortaszeletemet. Össze-vissza bökdöstem, de hamarosan már ez sem tűnt valami szórakoztatónak. Beleittam a mennyei forrócsokimba, ami kezdett kihűlni és egy jól ismert alakot fedeztem fel az ajtóban. Szőke haja felfele meredezett, le sem tagadhatta a hajlakkot. Kék íriszei újra megmutatták jellegzetes csillogásukat. Széles mosoly hagyta el ajkait, amikor észrevett. Soron kívül hanyagul odavetette magát a pulthoz és még csak egy percet sem kellett várnia a kávéjára. Határozott léptekkel indult el irányomba, majd mikor elért hozzám, kihúzta székét. Az asztal fölé hajolt és egy apró puszit lehelt az arcomra. Leült velem szembe és kortyolt egyet a még biztosan meleg folyadékból.

- Hogy vagy? - kérdezte vidám hangnemben, majd felfigyelt a sütimre. - Megkóstolhatom?

- Ühüm - toltam elé tányéromat, aztán a villámal leválasztott magának egy darabot.

- Jó választás, még csokidarabok is vannak benne - hunyta le egy pillanatra szemeit, hogy ismét átélhesse az evés pillanatát.

- Végleg elhagytam a munkahelyemet - újságoltam el félig büszkén, félig keserűen. Egy részemben még mindig ott éltek azok a kínkeserves percek és most, hogy tudom már semmi ilyesmi nem történhet meg velem, végre fellélegezhetek.

- Ennek örülök, épp ideje volt - sóhajtott, majd folytatta. - Találkoztam a barátnőddel, akit mellesleg nem is említettél.

- Nem gondoltam, hogy kellett volna, de nyilván nem okozott problémát és nem zavartátok egymást - vontam meg hanyagul a válamat, majd újra az édességre összpontosítottam.

- A reggeli halláskárosodásom tényleg nem volt probléma - nevetett fel, miközben tarkóját vakargatta.

- Akkor elnézést kérek miatta, hogy egy lánytól ilyen nagy gondjaid lettek hirtelen. Máskor nem zavar az a többezer kiscsaj a koncerteden? - vágtam vissza és elégedetten pusztítottam az italomból.

- Az teljesen más. Azokra a sikításokra fel vagyok készülve - húzta tovább az agyamat, mire megelégeltem és felálltam a helyemről. Azonnal visszahúzott, keze a bőrömre tapadt és teljesen libabőrös lettem. - Szóval miért hívtál ide? - mielőtt még válaszolhattam volna, lehuppantam a székemre és a poharamat kezdtem piszkálgatni körmeimmel.

- Hogy visszaszolgáltassam a pulcsidat, nekem már nincs rá szükségem.

- Tartsd meg nyugodtan - húzta kisfiús mosolyra ajkait, majd zavartan beletúrt hajába.

- Én inkább odaadom - bólintottam egyet megerősítésképp, majd előkotortam a táskámból a kék pulóverét és a kezébe nyomtam. - Köszönöm.

- Szívesen - pillanatnyi csönd állt kettőnk közé. A mellettünk elsuhanó pincérek gyakran váltották egymást és a körülöttünk lévő emberek halkan beszélgettek. Viszont elég sokan voltak a helyen, ezért kimondottan nagy zaj uralkodott. Niall kért az egyik lánytól egy újabb kávét, mire ő zavarba jött és rögtön elpirult és el is húzta a csíkot. Alig telt el pár másodperc, az énekes kávéja már nála gőzölgött. - Megtaláltad a jegyeket? - rögtön tudtam, hogy mire céloz ezzel, hiszen amikor moziban voltunk, aznap este észre is vettem a táskámban lapuló repülő -, és koncertjegyet.

- Igen, de nincs rájuk szükségem. Vagyis.. - nem tudtam mit mondani. Olyan idétlenül hangzott volna, hogy inkább magam veszem meg a Londonba tartó repülőjegyet és úgy sem mennék el az együttes előadására.

- Azt akarom, hogy elfogadd azt az álláslehetőséget - szakított félbe és mélyen a szemeimbe nézett. El is varázsolt volna egy pillantás alatt, de meg kell már tanulnom, hogy ne hagyjam magamat minden mozdulatára és szavára befolyásolni. - Hidd el, nagyon jól járnál vele.

- Tudom. Azt hiszem, megér egy próbát. Szóval mikor is indul a gép? - tettem fel a költői kérdést, majd tekintetemet a táskámra, s később a jegyekre szegeztem.

- Holnapután este fél hétkor. Viszont én még ma hazarepülök - nézett az órájára. - Van még maximum két órám -húzta el a száját, majd keserűen felnevetett. - De! - emelte fel figyelmeztetésül mutatóujját. - Lesz társaságod.

- Tényleg? Mégis ki?

- A fodrászunk, Louise a kislányával. Neki már előbb szóltam a dologról.

- Hogy szólhattál előbb? És mégis, miért vetted ennyire biztosra, hogy elmegyek innen? Basszus, még jegyet is vettél nekem! - ráncoltam kissé mérgesen szemöldökömet.

- Ismerlek annyira, hogy tudjam, nem hagyott hidegen ez az ajánlat.

- Akkor is. Túlságosan magabiztos vagy.

- Nem. Csak ismerlek, mondom. - mondta halálnyugodt tekintettel, mire bennem pont ezért ment fel a pumpa.

- Egyáltalán nem ismersz. Talán egy kicsit, mert ott voltál néhányszor, amikor segítség kellett, de a múltamról nem tudsz semmit.

- Szóval ötkor várnak a reptéren a 37-es kapunál, ahonnan indultok. Kell az az idő, míg becsekkoltok - ügyesen kerülgeti a forró kását, véletlenül sem akart velem veszekedni egy kicsit, a 'ki mennyire ismeri a másikat' témakörből. Mellesleg én semmit sem tudok róla.

- Szuper. Még egy kérdés. Minek van koncertjegyem?

- Azért erre magadtól is rájöhetnél - nevetett fel, majd megint lopott egy falatot a sütimből, amihez a repülés megtárgyalása óta nem is nyúltam. A forró - vagyis már langyosnak sem mondható - csokimból annál inkább fogyott és egyre közelebb kerültem a műanyagpohár aljához. - Az érkezésed másnapján, este lesz. Szeretném ha eljönnél, utána lesz Zayn bulija, amit ugye már említettem. Viszont én már így is késésben vagyok, sajnálom - állt fel az asztaltól, majd a pulthoz lépve kivett a tárcájából némi dollárt, én pedig követve őt kisétáltam vele az utcára.

- Mindenesetre azért szeretném megköszönni. Annyi jót tettél már velem, amióta megismertük egymást - mosolyodtam el.

- Igazán nincs mit. Megérte - viszonozta mosolyomat, majd hagytam, hogy magához húzva belepusziljon a hajamba. Én csak ott álltam és néztem ahogy eltávolodik tőlem, aztán leintett egy taxit. Elindultam az ellenkező irányba a lakásom felé, amit már nem sokáig használhatok. Hirtelen megborzongtam. Ezúttal nem a hidegtől, hanem a gondolataimtól. Elhagyom ezt a várost és pár nap múlva már egy másik kontinensen fogok ébredni. Európában, Angliában. Tiszta lappal.