11. Csak mi, a világ ellen

Drágák!

Mindenkinek nagyon szép hétvégét kívánok a következő fejezettel, ami most időben megtalálta a közzététel gombot és publikussá vált. Őszintén megmondom, hogy ez az egyik kedvenc olyan fejezetem, ami Samről szól. Ebben a részben ismét több dolgot megtudhatunk a főszereplőről és a családjáról. Ha érdekelne valakit, én kezdek egyre jobban lenni, de sajnos a tanulás is egyre jobban fenyeget, hiszen most elég sok minden lesz így, a szünet előtt, az elhalasztott dolgozatok pedig közelednek. Hallottátok már a "Like I Would"-ot? Nagyon remélem, hiszen valami elképesztő lett. :) Emellett Zayn egy remixben is énekel, a Chris Brown által megjelent "Back To Sleep" másik változatában, Usherrel együtt. Most hirtelen még jobban Zayn-imádó lettem, ezek a dalok hihetetlenek. Személy szerint nagyon örülök annak, hogy megtalálta a saját stílusát. Na, de mindegy, most már hagylak titeket. :) Ne feledjétek a Karakterek-oldalt, ami nemrég lett frissítve. Jó lenne, ha írnátok nekem esetleg pár szót a fejezet végére, hogy tudjam, elnyerte-e a tetszéseteket. Jó olvasást, babák! :) x ( sosem jön össze egy rövid előszó, hát nem hiszem el :D )

 

 



SAMANTHA WOOD
 

 

Aput ugyanott találtam, ahol karácsonykor is volt. A kanapén egy nagy tálnyi chipssel és sörrel és persze amerikai foci nézése közben. Nyilván Taylorral nézték, a fiún is volt egy amolyan szurkolói mez, vagy nem is tudom. Ez is egy tipikus férfi dolog. Fogalmam sincs, hogy mit kell nézni ezen. Egy csomó agyongyúrt gyerek futkározik egy tojás alakú labdával a kezében és próbálja fellökni a másikat. Ez a futball iránti szerelem Tayt gyerekkorában érte el, azóta meg van őrülve ezekért a hülyeségekért. Meg kellett volna dicsérnem, amiért nem vetődött vissza apa mellé, végig mellettem ácsorgott. Apa szemei ha az ajtónyitódásra nem is, de a hangomra annál inkább felfigyeltek. Fejét végre elemelte a képernyő elől és felém nézett. Az ő arcán is hatalmas mosoly terült szét, a műanyag tálat letette az üvegasztalunkra és üdvözölt. Ismét egy nagy ölelésben részesítettek, tényleg jól esett. Karcos nevetése engem is vigyorgásra késztetett, hisz ilyen apróságokért látogatok haza oly rendszeresen.

 

- Anyu? Ugye itthon van? - bontakoztam ki a szeretetburokból, majd aggódóan pillantottam körbe. Az edények el voltak pakolva, tisztaság és rend uralkodott, így viszonylag gyorsan megnyugodtam, még itt lakik. Nem nagyon örültem volna, ha újból előjönnének azok a régi veszekedések és anya végleg elment volna. Viszont így, hogy minden katonás rendben áll, hamar visszaállította normál légzésemet.

- Csak bevásárolni ment, mindjárt hazaér - pillantott át apa a vállam felett, egyenesen a faliórára nézve. - Pont spagettit terveztünk vacsorára, ugye maradsz?

- Ki nem hagynám - bólintottam, majd Taylor karon ragadott és a lépcső felé kezdett húzni. Vele együtt trappoltam fel az emeletre és a jól ismert folyosóra érve, kisöcsém szobájához vezetett. Az ajtaja csupán pár centinyi résre volt kinyitva. A számítógépénél ült, pont úgy mint amikor elköszöntem tőle. Micsoda egy családom van, tiszta technikai függők.

- Nézd kivel beszél! - hallottam meg a szívmelengető suttogást mögöttem, majd alaposabban méregetni kezdtem a monitorját.

- Ki ő? - fordultam hátra Taylorhoz, hiszen az öcsém egy lánnyal beszélgetett, vagyis skypolt.

- A barátnője, Destiny - jelent meg a jól ismert mosolya ajkain, ami engem is megmosolyogtatott.

- Igazán? - húztam fel szemöldökemet, majd kicsit nagyobbra nyitottam az ajtót, de Tay megállított.

- Inkább ne zavard. Teljesen bele van zúgva. Most nem biztos, hogy úgy üdvözölne, ahogy te azt szeretnéd.

- Kár. Pedig megint szívesen megszorongatnám. Csak a szeretet vezérel - bokszoltam bele gyengéden a mellettem ácsorgó srác vállába, aki ezt kihívásnak vette és azonnal támadásba lendült. A hasamat csikizte, míg én próbáltam nem megfulladni. Részben a röhögéstől, részben pedig a levegőhiánytól. Könnyen összegörnyedtem, de kezei még mindig körülöttem ólálkodtak. Véletlenül nekidőltem a szobám ajtajának, ami rögtön ki is nyílt. Tay kihasználta azt a két másodpercet míg én nézelődtem, felkapott és az ágyamra dobott. A saját ágyamra!

- Gonosz vagy ezt, hogy képzelted? - förmedtem rá, majd amikor fölém hajolt, hirtelen ötlettől vezérelve lerántottam magam mellé. - Így jobb, nem? - vigyorogtam, mire mindketten nevetni kezdtünk. Percekig csak a plafont bámultuk és a képeimet. Míg más a falára, én a mennyezetre ragasztottam a fotóimat, így közvetlenül elalvás előtt is megfigyelhettem őket. Rengeteg kép volt már fent, majdnem az egész plafont beterítették. Kiskori képek, nyaralások és barátok. Ezekből álltak. Leah is párszor visszaintegetett onnan, ahogy Taylor is. Láttam aranyos fagyizós, kajacsatás, videójátékmaratonos és strandos emlékképeket is. A kezemet simogató fiú is ezeket kémlelte, ezért néhányszor rápillantottam és figyeltem a reakcióját. Csillogó szemei elárulták, hogy nagyon élvezte ezeket az órákat, amiket akkor együtt töltöttünk. Végül újra rám emelte tekintetét és egy apró sóhaj szökött ki ajkai közül. Felült, majd az ölébe húzott és a hátamat kezdte simogatni.

- Olyan régen történtek. Most miért nem lehet ilyen napokat tartani? Csak mi, a világ ellen. Jó lenne.

- Tudom, de nem lehet. Már nem fogok tudni jönni hozzád minden nap. Ahogy te is észrevetted én már nem lakom annyira közel mint régen. Aztán egyre messzebb kerülök tőled - szökött ki ismét egy könnycsepp, amit ugyan letöröltem, nyomát viszont nem tudtam eltüntetni. Teste megfeszült, még én is éreztem. Kicsit mocorogni kezdett, majd rákérdezett.

- Hogy érted ezt? - ráncolta szemöldökét, majd beletúrt hajába és várta válaszomat.

- Hamarosan el fogok költözni. Így most egy kicsit messzebb leszek.

- Mégis hova fogsz költözni? Már így is LA másik végében laksz.

- Ezt akkor szeretném elárulni, ha mindenki egy helyen lesz. Majd talán vacsora közben.

- Talán egy kicsit megsürgethetem azt a spagettit - helyezett arrébb, majd felállva a paplanokból, kikiabált a folyosón, amit szerencsére anya is meghallott, aki közben már meg is érkezett.

- Menjünk le - nyeltem egy nagyot, majd kezét szorongatva indultam lefele a lépcsőn.

 

Anyu már lent sürgött-forgott, még csak fel sem tűnt neki, hogy én is itt vagyok, pedig apa már biztos elújságolta neki. Épp kipakolta a vásárolt élelmiszereket és a hűtőbe, illetve a szekrényekbe helyezte őket. Aztán végre felémfordult.

- Kicsim, hát végre meglátogattál minket - tárta szét egy ölelésre karjait, míg én szinte odafutottam hozzá. Ma ilyen ölelgetős napunk van.

- Már ideje volt, hiányoztatok - néztem fel Taylorra, akinek szemei környékén apró nevetőráncok foglaltak helyet, boldog volt.

- Üljetek le még egy kicsit a tévé elé, én addig elkészítem a vacsit - fordult vissza anyu a bevásárlószatyrokhoz és ismét pakolni kezdett.

- Oké - így történt, hogy mindhárman helyet foglaltunk a kanapén és bár két oldalról majdnem összenyomtak, örültem az ilyesfajta szeretetüknek. Gyorsan változott ez át meghitt pillanatból vitatkozássá, mivel nem tudtuk eldönteni, hogy mit nézzünk. Apa valami kosármeccs ismétlését akarta nézni, Taylor akciófilmet, míg én beértem volna bármelyik sorozattal is. Annyit kapcsolgattunk össze-vissza, míg a tészta is megfőtt és anya már a paradicsomszószt emelte le a tűzhelyről. Én reszeltem egy kis sajtot, majd apával együtt megterítettem. Mind a négyen asztalhoz ültünk, az öcsém nem akart lejönni, még mindig egy webkamerán keresztül beszélgetett azzal a lánnyal. Anya szedett mindenkinek és beállt a csönd. Nem csak azért, mert finom volt a vacsora, furcsa volt a légkör. Nem igazán szoktunk együtt enni. Mi inkább az olyan típusú étkezések hívei vagyunk, miszerint akkor jövünk enni, amikor kedvünk tartja. Az sem biztos, hogy ugyanazt az étel esszük. Ez a mostani nagyon sokat jelentett.

- Hogy alakulnak a dolgaid? - teszi fel hosszú percek után az első kérdést a velem szemben ülő nő, aki most is mosolyogva várta válaszomat.

- Minden rendben. Sőt, most már egyre jobban megy az életem - bólintottam magamnak is, hiszen még mindig nem voltam benne százszázalékig biztos, hogy jó döntést hozok-e.

- Az étterem ugyanolyan családias, mint amikor utoljára láttam? - Nos, az fél éve volt.

- Hasonló most is. Bár már nélkülem működik. Felmondtam.

- Miért Samantha? Pedig azt hittük, hogy szerettél ott dolgozni - csatlakozott apu is, aki eddig ahogy Taylor is, szótlanul ette a spagettijét.

- Szerettem is. Azért hagytam ott, mert már egyre nehezebben tudtam belőle megélni és kaptam egy jobb ajánlatot helyette - válaszoltam és fejben megdicsértem magamat, amiért nem bőgtem el magam, így a tésztát tekergetve.
- Már azon az új helyen dolgozol? - kérdezte anyu, én pedig csak megráztam a fejem. Lenyeltem a falatot és válaszoltam.
- Holnap repülök oda.
- Ugye ezt csak képletesen értetted és valójában úgy gondoltad, hogy odabuszozol - törte meg a beállt csöndett a mellettem ülő fiú, aki ahogy láttam egyre idegesebb lett.
- Öhm. Sajnos nem - hajtottam le a fejemet megint és hirtelen a tálamban lévő spagetti tűnt jelenleg a legérdekesebb dolognak.
- Mégis hova mész lányom?
- Londonba - mondtam ki és vártam a reakciókat. Anyában szerintem megállt az ütő, csak mereven bámult maga elé. Apa kiejtette a villát a kezéből és kérdőn húzta fel szemöldökét. Ekkor  fordultam oldalra, hogy rápillanthassak Tayre, de már nem volt ott. Még hallottam az utolsó dobogásokat a lépcső tetejéről, majd egy hangos ajtócsapódást.

Én is otthagytam az ételt, bármennyire is finom volt és éhes is voltam. Kihúztam a székem, feálltam és rögtön utána futottam. Kettesével tettem meg azt a néhány lépcsőfokot, ami az emeletre vezetett. Kopogtattam az ajtaján, de természetesen se kép se hang. Pontosan tudtam, hogy ő nem az a típus, aki olyan könnyen megadja magát és beenged. Mindig is sokat veszekedtünk, emelett nagyon szerettük is egymást. Ő a másik gyenge pontom Leah mellett. Ha velük voltam tudtam, hogy már semmi rossz nem történhet velem és megbíztam bennük.
-Taylor, kérlek - mondtam el már sokadszorra és még egy utolsót ütöttem öklömmel az ajtón. Nem bírtam tovább, kezeimet az arcomba temettem és ismét előbújtak könnyeim. Lélegzetvételem felgyorsult, kapkodva imádkoztam a levegőért. Összekuporodtam a padlón és csak sírtam, nem érdekelt, hogy őt ez kicsit sem zavarja. De még mennyire, hogy zavarta. Nem telt el egy perc sem, míg ki nem nyílódott az ajtó, én pedig egy kissé hátraestem. Ő állt ott fölöttem és egyik kezét felém nyújtotta. Elfogadtam és hagytam, hogy felhúzzon. Szorosan át ölelt, majd belepuszilt a hajamba. Pulzusom kezdett megnyugodni és visszaállni az eredeti mértékre. Egyre kevesebb sós csepp folyt végig az arcomon, le az ajkaimig. Karjait erősen fonta körém, nyakamat vállába fúrtam. Hallottam, hogy szíve ugyanolyan gyorsan ver mint az enyém és ez ismét nyugtatásra késztetett.
- Nagyon sajnálom és tudom, hogy előbb kellett volna szólnom, de olyan hirtelen jött az egész. Szükségem volt egy új állásra és ez jobb mint eddig bármelyik. Ráadásul a megélhetésemmel sem lenne gond. Végre normális életet élhetnék - töröltem le egy könnycseppet szememből, majd tekintetemet mélyen az ő sötétkék íriszeibe fúrtam.
- Semmi baj. Tudod, hogy nekem az a dolgom, hogy támogassalak. Ezt már nekem is sikerült elfogadnom és ha emiatt ritkábban fogunk találkozni, nem lesz probléma. Telefon létezik és meg is látogathatjuk egymást. Ettől még a kötelékünknek nem lesz vége. Nem kell, hogy vége legyen - mondta, aztán eresztett egy halvány mosolyt, ami tudtomra adta, hogy minden rendben lesz. Mert tényleg minden rendben lesz.
- Köszönöm - suttogtam. Hirtelen ötlettől vezérelve túrtam bele ébenfekete hajába, mire gyorsan elkapta onnan kezeimet. Ő is összeborzolta hajamat, ami engem látszólag nem bántott annyira. Lányosan visszaigazgattam elmozdult tincseimet, konkrétan az összeset. Hátat fordított nekem, játszva a sértődöttet, majd szekrényében kezdett kutakodni. Előhúzta a régről szeretett Monopolyt, ezzel együtt kérlelő vigyorgását is, majd beadtam a derekam és játszottunk egyet. Így történt, hogy három órán át veszekedtem az imádott bátyámmal, aki egyben az én kis tanácsadóm és gyerekes módon azzal töltöttük az estét, amivel mindig is olyan kedvesen megvoltunk. Játszottunk a nagyvilágban. Mostanra társult hozzá egy kis mikróban megmelegített spagetti és néhány üveg sör is.