2016. május 4., szerda

16. Szerelmi bánat?

Drága Olvasóim!
Ismételtem a bocsánatotokat kérem, hiszen valahogy mostanság nem sikerül a hétvégén közzétennem a fejezeteket. Úgy gondoltam, hogy most biztosra megyek és inkább nem szombatra vagy vasárnapra ígérem a folytatást, hanem legkésőbb keddig, mert addigra talán le tudok ülni írni. Nagyon fontos lenne nekem, hogy ezt elfogadjátok, mert különben nem tudnám rendszeresen hozni a részeket, viszont néhány nappal későbbre el szoktam velük készülni, ha nektek ez így megfelel. Már ennek is örülök, hogy a blogot hetente tudom frissíteni, nem pedig kéthetente, ami remélem, hogy nektek is jót jelent, mert a történet gyorsabban halad, és gyakrabban tudjátok olvasni. Nagyon szépen köszönöm a kedves kommenteket és az új feliratkozókat, illetve a pipákat, sokat jelentenek. A mostani fejezet ugyan nem lett annyira eseménydús, de a későbbiekben mindenképp fontos szerepe lesz az itt történteknek is. Ideje átadni titeket a folytatásnak! Jó olvasást! :) x
 

SAMANTHA WOOD

 
Rövidesen azután, hogy megérkezett az utolsó felkérőm, minden kiesett az estéből. Az éjjel néhány részlete ugrott csak be, illetve a táncolás előtti állapot. Annyit tudok, hogy nem keveset ittam, talán még sohasem ennyit életemben és biztosan táncoltam a srácokkal is, az ünnepelttel biztosan. Gondolom jól sikerülhetett a buli, hiszen mindenkinek nagyon jó kedve volt és piából is volt bőven, senki sem panaszkodhatott. Hirtelen beugottak képek az estéről. Louis Eleanor szájában látványosan matat, amikor már nem volt szomjas. Harry valakinek a hátán lovagolt (?), Zayn rekedten kiabált mindenkivel, hatalmasakat nevetve, cigifüsttel körülvéve. Később Perrievel eltűntek, aztán már nem is kerültek elő. Liam Sophiával táncolt egész este, de ők közel sem ittak annyit, mint a többiek. Niall. Na, róla nem tudok semmit.
 
Az ablakon keresztül erősen beáramlott a napfény és már nem tudtam csukva hagyni szemeimet. Először hunyorogva, majd sok-sok pislogással próbáltam nézelődni, nem nagy sikerrel. Átfordultam a másik oldalamra, hogy ne érjen olyan intenzíven a fénycsóva, mire rögtön megugrottam. Meglett Niall is. A szöszi énekes békésen mellettem szuszogott. Én birtokoltam az egész takarót és fogalmam sem volt, hogy rajta miért csak egy alsógatya van és miért az én szobámban fekszik. Ja, hogy ez nem is az én szobám, de mégcsak a lakásom sem. Ez még mindig a hotel. Félig felültem és lassan körülkémleltem a szobában és sikeresen megállapítottam, hogy ez bizony Niallé lehet. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett az éjjel, azon kívül, hogy lefeküdtem vele. Aha. Én is elhittem, hogy ilyen egyszerűen, semmi kiakadás nélkül mondom ezeket a sorokat. Szörnyen éreztem magam, amiért megtettem és nem is emlékszem rá. Viszont ennél van rosszabb is. Niallel nem álltunk annyira szoros kapcsolatban, hogy ez most megbocsájtható legyen. Alapból nem kerülhetünk semmilyen kapcsolatba egymással, hiszen nekem most a legkevésbé van arra szükségem, hogy valaki állandóan mellettem legyen és fogja a kezemet. Persze, nem esne rosszul, hogy ha lenne egy fiú, akire mindig számíthatok, elmondhatom neki ami bánt és, hogy ha baj van, a segítségemre legyen. Jelenleg a saját életem a legfontosabb, hogy végre egyenesbe kerüljek és talán még a főiskolára is bejussak, ha elég pénzt összeszedtem. Szóval nagyon nem hiányzik az életembe egy párkapcsolat. Azt meghagyom másnak. Pontosabban Niallt hagyom meg másnak. Másoknak. Hiszen mindenki annyira örülne Niall Horannek.
 
Magam köré tekertem a paplant és becsoszogtam a fürdőszobába. Mivel a bandának két fürdőszobája van és az egyik sem nyílik Niall szobájából, ki kellett vánszorognom és magam után húznom az ágyneműt. Előtte megnéztem, hogy van e tényleges okom a takarásra és igen volt, a fehérneműmön kívül más nem takarta a testemet. Minden rendben zajlott volna, de ekkor Liamet és Sophiát pillantottam meg a nappali kanapéján. Eddig csendben kávézgattak, a lány törökülésben, a fiú terpesztett lábakkal, de amikor megláttak engem, pár másodpercre lefagytak. Én is megálltam egy picit, de mikor észbe kaptam, sietősen futottam a fürdőszoba felé. Ez egy rendkívül rossz ötlet volt, ugyanis semmi ruha nem volt nálam, így nem volt más lehetőségem, mintsem visszafutni Niall szobájába. Sophék megint néztek egy sort, majd véglegesen becsuktam magam mögött az ajtót. Egy kis székre terítettem a ruháimat és miután levetkőztem, hagytam, hogy a testem teljesen ellazuljon a zuhanyrózsa alatt. A hajamat beszárítottam, majd felkaptam magamra a tegnap esti ruhámat, ami erős cigifüst és alkohol szagot árasztott. A táskámban találtam szájfényt, ezért egy kicsit feldobtam a másnapos kinézetemet. Kiléptem a bejáraton, Liamre és a barátnőjére nem figyelve, és pár ajtóval később kopogtattam. Lou kedvesen, két puszival üdvözölt és beinvitált. Kuncsorogtam egy kicsit, majd meg is dobott egy farmerrel, egy pólóval és egy pulóverrel. Még ott át is vettem őket, majd átsétáltam a fiúk lakosztályába.
- Kérlek, ne mondjatok semmit - tettem fel védekezően a kezeimet és leültem Liamékkel szemben, a babzsákra.
- Nem láttunk semmit - kuncogott Sophia, majd egy újabbat kortyolt a Starbucksos kávéjából. Ami mellesleg nekem sem esne rosszul. Elég frissek lehetnek, ha még a kávézóból is sikerült megfordulniuk.
- Köszönöm, tényleg - mondtam hálásan, egy apró mosolyt eresztve feléjük. Mindketten bólintottak, majd visszaosontam Niall hálójába. Ő még mindig halkan szuszogott, de amint a súlyom alatt besüppedt az ágy, nyitogatni kezdte szemeit.
- Jó reggelt - mondtam, majd ő szép lassan nyújtozott egyet és egy nyöszörgős hangot kiadva válaszolt vissza, szerintem.
- Mit csináltunk az éjjel? - kérdezte meg néhány percnyi csend után, majd zavarában hajába túrt. Arcán sokféle érzés kavargott és úgy éreztem, mintha ő is pontosan tudná. Hirtelen mintha villám ütött volna belé, úgy esett le neki a dolog. Ekkor kínos pillantásokkal kezdtem méregetni, míg ő elégedett vigyorral nyugtázta a történteket.
- Ne mond, hogy te nem bántad meg - sóhajtottam egy nagyot, majd alsó ajkamba haraptam.
- Hazudjak? - kérdezte még mindig vigyorogva, majd egy idő után kicsit megkomolyodott. - Sajnálom. Nem kellett volna. Részegek voltunk mindketten.
- Igen, hiba volt - értettem egyet, ismételten egy bólintással.
- Én ilyet nem mondanék. Csak annyit, hogy nem biztos, hogy most kellett volna és ilyen állapotban - vakarta meg a tarkóját. - Bárcsak emlékeznék rá - nevetett fel, majd rögtön kapcsoltam és agyondobáltam a párnáival.
- Felejtsük el, jó?
- Én nem fogom - mondta határozottan, mint aki komolyan gondolja. Nem hiszem el. Ennek nem szabadott volna megtörténnie. - Neked barátod van. Ó, istenem! Mit gondoltam! - temette arcába kezeit, majd hátradőlt az ágyán. Hirtelen olyan düh, vagy szomorúság került hangulatába, hogy minden hasonló volt, ahhoz az esethez, mint amikor a falba ütött.
- Nem. Nincs.
- Mi az, hogy nincs?
- Nincs barátom.
- Dehogynem - mondta újra nagy levegőket véve és még idegesebb lett.
- Mondom, hogy nincs. Miért lenne? - ekkor már én is kezdtem idegessé válni, fogalmam sincs, hogy honnan szedett ilyesmit. Hát persze, ezt már Harry is előhozta.
- Azt mondtad. Még az étteremben. Leráztál, azzal az indokkal, hogy barátod van - mondta, majd ekkor felült az ágyáról.
- Hazudtam. Nem akartam beszélgetni veled.
- Mégis miért, a fenébe is? Ártottam neked? Szerintem akkor nem tettem semmi rosszat, amivel megbántottalak volna. Akkor mégis mi a szarért szórakozol velem? - állt fel, méreggel teli arca könnyen megijesztett. Rosszul esett, tényleg. Végigszántott arcomon az első könnycsepp, amit letöröltem, de feleslegesen, hiszen hamar jött is utána a többi. Kitártam az ajtót, ekkor már bőgtem és sietősen elhagytam a hotelt és a környékét is. Útközben tárcsáztam Leaht, ilyenkor csak ő képes megnyugtatni. Fél tizenkettő fele járhatott már, de nem érdekelt, pedig már az első munkanapomon elkéstem. Magasról leszartam. Ki is rúghatnak, nekem mindegy. Legalább többet nem kell a One Direction közelében lennem. Minden a régi lehetne. Minek kellett betopannia az életembe?
 
Barátnőm szerencsésen a negyedik csörgésre felemelte mobilját és kedvesen beleszólalt.
- Sziaa. Hogy vagy? - mondta, mint mindig, boldog hangon. Még úgy is, hogy nem láttam, tudtam, hogy mosolyog. Én ebben a helyzetben nem igazán voltam erre képes. Válaszul belesírtam a vonalba, légzésem szakaszosan hallatszott, nem bírtam megszólalni.
- Mi történt, Sam? Mondj valamit kérlek - szólt zavartan és pár másodpercnyi néma csönd után, amit most nem szakított meg a folytonos sírásom, folytatta.
- Baj van? Mi van veled, kérlek szólalj meg!
- Niall - mondtam, most már ismét zokogva és épp nyitottam be a lakásomba.
- Mit tett veled? Ugye nem bántott? - kérdezte aggódva, sőt már ijedten.
- Nem, nem. Vagyis..
- Szóval bántott? Mondj már valamit, kérlek!
- Lefeküdtünk.
- De hát az nem gond. Összejöttetek? Ennek örülni kell, életem - vinnyogott a telefonba és már tényleg nem tudtam, mit kellene mondanom.
- Dehogy. Csak tudod, megtörtént.
- Ennyire rossz volt?
- Nem, nem. Vagyis gondolom. Tulajdonképpen semmire sem emlékszem - ekkor már megfordultam a lakásomból és az üzletbe akartam menni. - Bocs, de most le kell tennem. Szia. - köszöntem el tőle és beléptem a bejáraton. Nathan már a boltban volt, unottan ácsorgott a pult mögött, majd amikor megpillantott, kicsit kiegyenesedett és elmosolyodott. Rögtön lehervadt a mosoly tökéletes, valószínűleg puha ajkairól, amikor észrevette elkenődött sminkemet, karikás szemeimet és bánatos arcomat.
 
- Már épp megemlítettem volna a késésedet. De mégis mi történt veled? - jött hozzám közelebb, majd kezeibe vette arcomat és könnyedén kisimított egy hajszálat az arcomból. Meglepett a közelsége, de egyáltalán nem bántam, szükségem volt valakinek a törődésére.
- Semmi, tényleg - húzódtam el tőle egy kicsit, mert bármennyire is jól esett, hogy ilyen közvetlen, még sem éreztem mellette biztonságban magam.
- Elég bénán hazudsz - vett fel egy apró mosolyt ajkaira. A pultnak támaszkodott, majd karba tett kézzel várta a mondanivalómat.
- Munkaidőben dolgoznom kell.
- Amíg nem értél be, már minden árut fogadtam és mint látod, vevő sincs - mutatott körbe és könnyedén megemelt, mire én meghökkentem. Megforgatott, majd feltett a sima kőlapra. Hamarosan felugrott őt is, aztán kezeimért nyúlt és ekkor Niall jutott róla eszembe, ezért inkább nem hagytam, hogy megfogja a kézfejemet. - Mi nyomaszt ennyire?
- Semmi. Nathan, kérlek ne csináld ezt - nyafogtam és  letöröltem még egy ott maradt könnycseppet.
- Bántott valaki? - kérdezte szemeimet fürkészve és most igazán hálás voltam neki, amiért nem állított be egyből dolgozni, sőt még a feladataimat is megcsinálta helyettem. Én pedig ezért kapok fizetést.
- Nem, csak.. - nem találtam megfelelő szavakat a történtek kifejezésére, de nem is kellett sokat gondolkodnom, hiszen rögtön közbevágott.
- Ugye nem ütöttek meg?
- Nem.
- Biztos? Nekem elmondhatod.
- Tényleg nem.
- Akkor mi történt?
- A lelkembe gázoltak - mondtam ki, majd egy nagy sóhaj szökött ki a számon. Kicsit lehetséges, hogy túlreagálom a dolgot, de úgy érzem, hogy ilyen könnyen nem bocsáthatok meg Niallnek.
- Szerelmi bánat? - kérdezte Nathan egy kisebb mosollyal a szája sarkában. Lehet, hogy kívülről tényleg aranyosnak tűnik egy csalódott lány, könnyekkel küszködve. Viszont amikor te vagy az a lány, akkor ez már nem annyira vicces.
- Olyasmi. De igazából nem vagyok szerelmes - rántottam meg a vállam, majd a körmeimmel kezdtem babrálni.
- Ezt csak úgy gondolod. Látszik rajtad, hogy szereted. Akárhogy is bántott meg, nem tudsz neki nemet mondani. Ha nem szeretnéd, akkor nem így viselkednél és nem vetted volna annyira a szívedre.
- Lehet, hogy igazad van - bólintottam egyet, majd mégis elfogadtam a kezét és szorosan magamhoz húztam.
- Valószínű. A saját szerelmi életemet soha nem tudom megoldani, másokéba viszont túlságosan egyszerűen belelátok - nézett mélyen a szemembe, aztán több percig bámultam őt, nem tudtam levenni a tekintetem a gyönyörű íriszeiről.
- Remélem, hogy azért a te szerelmi életed is jól alakul.
- Hát, sajnos nem. Jelenleg nincs senki az életemben. De te örülj, hogy ott van neked Harry. A szerelem egy igen jó dolog és nagyon kell rá vigyázni. Persze, óvatosan kell cselekedni és jó embert választani. Az érzéseinknek nem tudunk gátat szabni. Hamar szerelembe eshetünk, de mindenki története és érzései egy kicsit mások - Lehet, hogy nagyon szép volt ez a kis beszéde, amit most lenyomott nekem, de nem igazán tudtam koncentrálni rá. Már az elején megakadtam, de azért hagytam, hogy végigvigye mondanivalóját, hátha még valamit megtudok, amiből igazolhatom, hogy az előbb tényleg jól hallottam-e.
- Ki van nekem?
- Harry. Vagy rosszul tudom?
- Ó, így már minden világos. Nekem most sietnem kell, sajnálom. Jó volt beszélni, mindent köszönök! - mondtam, majd búcsúzásképp nyomtam egy puszit az arcára, megérdemelte.
- Basszus, még tart a munkaidőd! - kiáltott utánam én pedig már nem is tudtam visszaszólni, csupán becsuktam magam után az ajtót, és ezzel el is intéztem az első munkanapomat, fél háromkor már szabad voltam mint a madár.

Sokkal jobban éreztem magam a beszélgetés után és a lehető legjobbkor jött most nekem Nathan. Rá és a szavaira most nagy szükségem volt. Akármennyire is imádom Leaht és mindenemet odaadnám érte, ezen most nem tudna átsegíteni. Nagyon messze van tőlem, többezer kilométerre és ezt csak személyesen tudom megbeszélni valakivel. Benne bízom meg a legjobban, minden titkomat tudja, de most nem ez volt a megfelelő alkalom arra, hogy beavassam. Majd talán egy kicsit később, ha minden lenyugszik körülöttem. Az utam egyből Harryhez, vagyis a szállodához vezetett. Hamar feljutottam a lifttel a szintjükre és idegesen kopogtattam. Louis nyitott ajtót és amint meglátott Niallt hívta. Gyorsan szóltam is neki, hogy most nem vele akarok beszélni, én Harryhez jöttem. Meglepte a dolog, de végül bólintott és ordított még egyet. Nem telt egy percbe, míg Harry göndör fürtjei és zöld íriszei jelentek meg az ajtóban, testével együtt. Kihívtam a folyosóra beszélni, mivel egyrészt nem akartam, hogy Niall észrevegyen, most még nem akartam beszélni vele és ez tényleg csak kettőnkre tartozik.
- Miért mondtad azt Nathannek, hogy együtt vagyunk? - kérdeztem enyhe éllel a hangomban, miközben Harry a falnak dőlve fürkészett.
- Nem mondtam, csak utaltam rá.
- Teljesen mindegy. Ezért fogtad a kezem, a derekam. Ezért tartottál végig ilyen közel magadhoz?
- Igen.
- Mégis miért?
- Nem akarom, hogy az a barom meghódítson. Ő egy ritka idióta ember - mondta halántékát dörzsölve és álmosnak is tűnt.
- Miért akarna? Én az alkalmazottja vagyok - ráztam meg a fejem és tényleg nem értettem, hogy mit akart ezzel.
- Aha. Egy csinos, fiatal, kedves lány, akit mindennap láthat. Nem egy szent, Sam.
- Értékelem, hogy ennyire érdekel, hogy mi van velem, de szerintem feleslegesen aggódsz.
- Lehetséges. De azért, kérlek vigyázz magadra és ne dőlj be ennek a gyereknek. Mellesleg nem tudom, hogy mit tettél Niallel, vagy mi történt közöttetek, de reggel óta nem jött ki a szobájából, még enni sem akart. Eléggé ki van bukva valami miatt, nem is hajlandó beszélni velünk. Ja és miután eljöttél, beleütött a falba.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése