2016. december 13., kedd

II. 8. Nem mintha ez téged valaha is érdekelt volna

Drága Olvasóim!
Hát itt vagyok, megérkeztem a folytatással. Tudom, hogy sokkan átugorjátok ezt a részt, ahol csak én pötyögök valami érdektelen dologról, mert titeket a fejezet jobban érdekel. Meg is tudom érteni, ezeket én sem szoktam mindig elolvasni mások blogjában, de most kérlek figyeljetek! Előre (és tulajdonképpen utólag) is bocsánatot szeretnék kérni a Perrie-vel kapcsolatos részekre a történetemben. Komolyan mondom, hogy semmi bajom szegény lánnyal, nem direkt kapta a rossz karakter szerepét. Csupán ő volt az, aki logikusan az unszimpatikus emberek közé kerülhetett a történetben. Ugyan nem csak Perrie az, akit nem tudunk szeretni a fejezetekben, de talán ő az, aki a legtöbbet megjelenik ilyen formában. Nagyon sajnálom a dolgot, mert én a való életben kedvelem őt is és a Little Mixet is, itt azonban kötelességemnek éreztem így megírni a sorokat, főleg a Zaynnel való kapcsolatát. Ó, ráadásul tervezek menni a bécsi koncertjükre is, szóval egyáltalán nem utálom őt, vagy ilyesmi. Ezt mindenképpen szerettem volna tisztázni, még azelőtt, hogy utáló kommenteket és megjegyzéseket kapnék. Illetve, ha már itt tartunk, nagyon boldog lennék néhány visszajelzéstől, hiszen szeretném tudni, hogy élvezitek-e a történetemet és, hogy érdekel-e titeket vagy csak magamnak írkálok kéthetente. :) Ami engem illett, a mostani heteim elég érdekesen telnek. Erőteljesen érződik rajtam a téli szünet előtti hajtás, ugyanis ez alatt a néhány nap alatt mást sem csináltam, csak tanultam. Úgy érzem, hogy kezdek belebolondulni és már elvonási tünetek is jelentkeztek nálam, amiért nem írtam mostanában fejezetet. Ennek a megírása feltöltött az elkövetkező hétre, illetve talán az a hatalmas mennyiségű kávé is segített, amit a mai délután folyamán betermeltem. :) Mielőtt még elfelejteném. Úgy terveztem, hogy a szünet alatt több időt próbálok írással tölteni, mint az átlagos hétköznapjaimban, így érhetnek titeket meglepetések a bloggal kapcsolatban! ;) Ó, és ha nem bánjátok, kiteszek az oldalra egy közvéleménykutatást is, ami arról fog titeket kérdezni, hogy mégis milyen másik blogot olvasnátok tőlem szívesen. :) A választási lehetőségeitek a One Direction tagjai lesznek, ami remélem, hogy nem ér titeket meglepetésként, ha már épp egy Niall blogon tartózkodtok. Viszont ha eseteleg valaki másról is olvasnátok, akkor kérlek jelezzétek nekem! Alkotói időszakomat élem, ezért úgy gondoltam, hogy jó lenne hamarosan valami új, friss, ami megváltoztatja a hétköznapjaimat. Ez határozottan egy új blog lenne, amivel ugyan  még jobban lecsökkenteném a szabadidőmet, de amíg azt írással töltöm, nem tud zavarni. :) Tehát akkor babáim, irány olvasni a történetemet, szavazni és kommentelni. Jó olvasást! :) x
 


SAMANTHA WOOD
 
 
Leah-vel a héten többször is sikerült beszélnem, most már tényleg nagyon hiányzik a társasága.Valószínűleg ha visszaértünk Ausztráliából, meglátogatom őt is és az otthoniakat is. Ma délelőtt Niallék egy műsorba mennek, ahol interjút adnak és reklámozzák az új albumot. Ez az első teljes napunk itt Sydneyben és míg nincs semmi dolgom, Louval vásárolgatunk egy kicsit. A boltokat egymás után nézegettük és az idő múlásával egyre több szatyor került a kezünkbe. Pontosabban csak Lou vett újabb ruhákat, míg én segítettem neki eldönteni, hogy megvegye-e vagy sem. Ebben elég jónak bizonyultam, mivel már jó párszor kérte a segítségemet. Egy Louis Vuitton üzletbe tévedtünk, ahol is megpillantottuk Perriet. A lány mosolyogva közeledett felénk és meglepetésként ért, de mindkettőnket puszival üdvözölt.
- Na hát, milyen jó, hogy itt vagytok! - ekkor felvette újabb vicsorát és kiderült, hogy mégsem sikerült egy villámcsapásra megváltoznia.
- Kell valami? - kérdezte unottan Lou a balomon, majd egyik, még szabadon lévő kezét csípőjére tette.
- Nem tudok dönteni! - sipákolta, hangjával betöltve a nem kicsit helyiséget, majd beljebb invitált minket az egyik hátsó sorig. Olyan volt az egész részleg, mint ahol háború robbant volna. Lehet, hogy a Zaynnel tervezett világháborúm. Bár az kicsit más lenne. Cipők hevertek mindenhol a dobozukkal együtt, aztán szörnyen megijedtem amikor megláttam egy földön heverő eladót. A szerencsétlen fiú nem tudta, hogy mire vállalkozott vagy éppen kényszerítették.
- Vedd meg az összeset - mormogtam az orrom alatt, de valahogy még is eljutott felé a gúnyos megjegyzésem és fontolóra vette az ötletet.
- Ha nem is az egész kollekciót, de néhányat mindenképp meg kell vennem. Például azt a hármat - mutatott az egyik tömbre. - akciósak - csillant fel a szeme, amint újra megpillanthatta a drága lábbeliket. - Tutira ki fog akadni - húzta el a száját, de mintha a következő másodpercben már meg is feledkezett volna barátjáról, tovább nézelődött a polcokon.
- Nem mintha ez téged valaha is érdekelt volna - válaszoltam ismét, ezúttal hangosabban. Azt hittem, hogy az ilyesféle gondolatokat csak magamban tudom tartani. Ez azért egy picivel durvább volt, mint akartam.
- Igazán? - emelte meg szemöldökeit, majd egyre dühösebb tekintettel meredt rám. Lou arrébb vándorolt a kabátokhoz, megértem, amiért ebbe nem igazán akart beleavatkozni.
- Igen. Nem tudom, hogy miért nem tudnál egyszer az ő érdekében tenni valamit és nem csak olyanokat csinálni amivel megbántod - mondtam és a végén már meg-megremegett a hangom, még engem is rosszul érintett ez az egész és muszáj volt kiállnom Zayn mellett. Ő is segített nekem és nem hagyhatom, hogy felfalja ez a hárpia. Zayn menthetetlenül szereti.
- Mit gondolsz, ki vagyok én?
- Tudom, hogy ki vagy.
- Egy híresség. Szóval egy bolti eladónak nincs joga velem veszekedni, a saját vőlegényemen - nyomatékosította egyesével a szavait, majd az utolsó két szót még lassabban, már szinte kidülledt szemekkel és fortyogó dühvel ejtette.
- Nem hiszem, hogy lényeges mivel foglalkozom. Az ember intelligenciája nem függ össze az állásával. Egy hülyéből is lehet énekesnő - rántottam vállat, majd hátat fordítottam neki és átmentem egy másik sorba. Lou leguggolva próbálta elfojtani a nevetését és összegörnyedve rázkódott.
- Nem bírom, nem. Te rohadt jó fej vagy - mosolygott rám és végre beszélt valamennyit, már vagy öt perce próbálkoztam vele. Aztán újabb röhögőgörcs tört ki rajta, de ekkor már Perrie nem volt a közelben, a pénztárnál fizetett. Elvitte azt a három pár cipőt.
- Már nem bírtam tovább - haraptam alsó ajkamba és hitetlenül megráztam fejemet.
 
Eleanor már a szobájában várt minket és a tévét kapcsolgatta. Majd megállt az egyik zenei csatornánál, ahol a fiúk lesznek. Izgatottan ült az ágyán, majd letelepedtünk mellé. Hoztunk a lenti gyorsétteremből sültkrumplit, amit ahogy meglátott szinte kimarkolta a kezemből és egyből falatozni kezdett. Mikor is reggeliztünk? Két órája? Miközben nagyban falatozott, beszámolt nekünk a legújabb hírről, hogy állítólag Perrie előbb hazautazik és talán csak egy napot marad még. Ő ezt kicsit elszontyolodva jelentette ki, de mi Louval rögtön egymásra néztünk és elöntött a boldogság. Eszegettem egy kicsit én is ebéd gyanánt, de hamar megbántam ugyanis a hasam fájni kezdett. Lehet, hogy a férfi, akitől vettük a krumplit a lelkembe lát és hatalmas Little Mix rajongó. Ez a legvalósághűbb. Fejemet lehajtottam és próbáltam rávenni a gyomromat, hogy megszűnjön ez a fájdalom. Nem tudtam mire vélni, a gyorskaját megszokta már a szervezetem, csak alig ettem valamit reggel óta. Pár perc múlva már sokkal jobban voltam, kicsit megerőltettem a gyomromat és csillogó szemekkel figyeltem a One Directiont a képernyőn keresztül. Rövidesen előhozták a témát és Niallt kérdezgették rólam. Kuncogni kezdett, ami könnyedén megmosolyogtatott és éreztem, ahogy a szívem egyre erősebben kalimpál.
- Nagyon jó barátok lettünk - nézett fel a műsorvezetőre, aki megzavarodott kék íriszeitől és inkább a lapjaiba meredt.
- Barátok? Mi ennél egy picivel többről hallottunk.
- Eléggé megkedveltem. Aranyos és szép lány - ekkor átváltottak egy másik kameraállásba, ahol már a srácokat mutatták, amint kényelmesen üldögélnek a kanapén. A másik négy fiú kissé előredőlt és Niallt figyelték.
- Szerintünk is. Együtt vagytok, jól gondolom? - kutakodott tovább a harmincas évei elején járó nő, majd óvatosan félresimította az egyik sötétbarna tincsét és ismét a megilletődött fiúra emelte tekintetét.
- Öhm, igen. Valahogy úgy - túrt hajába most már jóval nyugodtabban, majd a kamera a közönséget mutatta, ahol néhány meglepődött szempár nézelődött.
- Gratulálok. Reméljük, hogy tartós kapcsolatotok lesz.
- Köszönjük - válaszolt Niall zavartan, furcsa volt neki. Nekem is.
- Megtudhatjuk a híres-neves barátnő nevét is, vagy találgassunk tovább?
- Samantha. Samanthának hívják - mosolyodott el, majd már éreztem, ahogy kiugrik a szívem a helyéről. Annyira lágyan ejtette a nevemet, hogy sikerült megint megbabonáznia. Egyszer még káros hatással lesz rám ezekkel a tetteivel.
- Akkor nevezhetünk titeket Namanthának vagy Namnek? - érdeklődött kedvesen, majd előrébb hajolt, mintha valami bizalmasat akarna mondani.
- Ha nektek ez kell, nyugodtan. Bár számomra a Nammy szebben hangzik - nézett le zavarodottan a földre a kis szöszi, majd mint mindig, most is kissé belepirult a beszédbe. Kezeit tördelte, aztán elterelődött a közönség figyelme is és inkább Louist faggatták a kapcsolatáról és El mellettünk egyre jobban a képernyőre összpontosított. Közben a kezemet szorongatta és barátja minden egyes mondatánál erősebben szorított. Olyan szinte megfájdultak a csontjaim, kész csoda, hogy nem törött el valamim. Beszélgettek egy keveset az albumról is, amiről már mindenki lelkesebben beszélt és a végére rögtönzötten elénekeltek egy dalt, majd beleintegettek az egyik kamerába és hangos tapsviharral ért véget a mai adás.

Louék egészen titokzatosan beszéltek és azt mondták, hogy lesz valami meglepetésük a délután folyamán mert, hogy Gemma hoz magával valakit, akitől biztosan odáig leszek. Ha kiderülne, hogy Justin Timberlaket jelenti ez a valaki, akkor oda-vissza lennék az örömtől. Ez jelentene pár percnyi ugrálgatást az ágyomon, futkározást teljesen felpörögve a folyosón, esetleg egy Timberlake csókot, fényképeket és mindenféle más tinilányszokást. Érett, tizenkilenc éves fejjel, ki csinálna mást, ugyan? Ő JUSTIN TIMBERLAKE. Szerintem százszázalékosan megbocsájtható egy ennyi idős lánynak is a megőrülés. Ami nálam sírást, hirtelen adrenalinszint növekedést és mérhetetlen flörtölést jelent. Egy ezek mellett eltörpülő tény is van, mivel neki barátnője van. Nekem barátom. Hamar a hideg futkosott a hátamon, igazán jól esett ezt így magamban is kimondani. De ez lényegtelen. Justin Timberlake, az isten szerelmére. Imádom. Őt tényleg. Mást nem. De őt igen. Justint imádom, mert ő egy elérhetetlen személy és én egy rajongó vagyok, nem feleségjelölt, kettő, úgy sem őt kapom meglepinek, hanem valaki egészen mást, aki nem dobna fel ennyire, talán nem is ismerem. Niallt pedig szeretem, szerelmes vagyok belé és ez kölcsönös is. Más értelemben vagyok oda érte, mint például Justinért. Niallt azért szeretem, mert a magamódján szerethető, kedves, törődő, jószívű és minden egyben amire szükségem van. Ezt egészen addig nem tudtam, amíg bele nem szerettem. Szép lassan történt, aztán meg utálni próbáltam, mert szerelmes lettem. Azt hittem, hogy más már nem léphet az akkori ő helyébe, de ezt Niall hamar megváltoztatta.

Az imádás és a szerelem két teljesen különböző dolog. Imádni egy énekest vagy színészt, esetleg filmet lehet. Ruhákat is, ahogy kisállatokat. Szeretni fontos embereket lehet, akik számunkra sokat jelentenek. Például családot, barátokat. Számomra őt, anyut, aput, Taylort, Leaht, Jasont, a nyagyit, a másik nagyit, a papát és a sírban fekvő, már meg sem ismert nagyapát jelenti. Ez az ő az elején, egy olyas valakit takar, akit mindennél jobban szeretek és már nagyon megbántam az akkori tetteimet. Niall mellett ő a legfontosabb az életemben. Utánuk következik Tay és a barátnőm. Az, akit szerelemmel szeretek, egyértelműen Niall. Ezt már nem is kell tovább boncolgatni.

A következő nagy, gondolataimba merülés után jutott eszembe, hogy a főnökömmel elfelejtettem egyeztetni a napjaimat. Kivettem egy-két nap szabadságot, hogy eltudjak jönni ide a bandával, amit Nathan könnyen elfogadott. Kérdezgettünk a másik felől, ami minden percben röhögést eredményezett, vagy inkább sípolást, amit nem tudtam lehalkítani. Jó, én sípoltam, ő tényleg csak röhögött. Átrágtuk mégegyszer ezt a, akkor ki is Harry barátnője, ha nem te dolgot. Megint elmagyaráztam neki, hogy nem értem miért viselkedett az első találkozásunkkor úgy, mintha együtt lennénk, aztán Abigailről is meséltem. Ezeket a mondataimat némi kérdésfolyam követte, amikre készségesen és gyorsan válaszoltam. Fél óra beszélgetés után megszakítottuk a vonalat.
"Most már tényleg leteszem, mert teljesen lemerülök."
"Ennyire hülye lennél, hogy még tölteni is elfelejtetted?"
"Hát, látod. Mesélhetsz még, vagy szórakozhatsz rajtam tovább."
"Nem mesélek, mert még kikészítenélek."
"Megvolt már, inkább folytasd."
"Tényleg érdekel? Mert akkor leteszem."
"Saaaam. Hiányzik a hülye fejed."
"A tiéd is nekem. Főleg amikor olyan bénán elmosolyodsz, mert azt hiszed, hogy akkor szívdöglesztőnek tűnsz."
"Mert nem?"
"Nem hát."
"Megsértődtem. Köztünk mindennek vége."
Ekkor szoktam nevetve kinyomni őt és a többiek értetlenkedve fordulnak felém, mert fogalmuk sincs, hogy kivel és miről beszéltem.

- Hallottam a kis magánakciódat Pezzel - jött a hátam mögül látogatóm mély, rekedtes hangja, amitől kissé megugrottam. Halkan felnevetett, majd beljebb lépett a szobában és a kezét nyújtotta. Elfogadtam, ő felhúzott és kitessékelt a helyiségből. Az ajtót hagyta magától becsukódni, ezért az nagy csattanással jelezte záródását. Maga felé fordított és gyengéden a falnak lökött. Magát egy kicsit erőteljesebben nyomta a burkolathoz, épp ezért hallottam, ahogy felszisszent. Még egy csontot is hallottam ropogni tarkója környékén, de ezt csak egy laza vállrántással elintézte. Végre rámemelte csokoládébarna szemeit, amik még most is csillogtak, bár nem annyira, mint ami a megszokott. Arcomat fürkészte, viszont egy csepp haragot nem láttam tekintetében, ahogyan az előbb a hangjában sem. Hivatalosnak és magabiztosnak akart tűnni, de előttem nem kell. Pontosan tudom, hogy mit érez Perrievel kapcsolatban és, hogy a tettei ellenére mindig is védeni akarja a lányt.
- Sajnálom, csak már nagyon idegesített és bántott, hogy miatta érzed olyan rosszul magad - hajtottam le megbánóan a fejemet, pedig egy pillanatig sem éreztem azt, hogy nem volt helyes amit tettem, de neki ezt nem mondhatom. Szeretik egymást, még akkor is, ha a többiek ezt nem nézik jó szemmel. Sophnak igaza volt, de egy kicsit azért túlzásba estem. Bár ha drámakirálynőt annyira, de annyira nem érdeklem, akkor feleslegesen húzza fel magát emiatt. Én is hibás vagyok, viszont ő már az elejétől fogva egy pillanatnyi kedvességet sem mutatott felém. Niallre gondoltam, aki most biztosan vigyorogva dumál valamelyik sráccal és lesi a rajongók visszajelzéseit az üggyel kapcsolatban. Boldog vagyok vele. Szerelmes vagyok és ezt eddig csak ő éreztette igazán. Egy sós könnycsepp ismét legördült szememből, pedig már hányszor megfogadtam, hogy nem fogok sírni többet ilyen apróságokon. Alsó ajkamba haraptam és hitetlenül megráztam a fejemet és hagytam, hogy testem lecsússzon a földre. Összefontam karjaimat lábaim előtt és csak Zaynt kémleltem. Nem értette  ezt a hirtelen érkezett érzelmi hullámvasutat, de inkább leereszkedett mellém. Szorosan hozzám bújt, majd egyik kezével, amennyire egyáltalán hátamhoz fért, fel-le simogatta hátamat gerincem vonalában.
- Tudod, ezt nagyon elcsesztem.
- Szerelmes vagy. Azt nem lehet elcseszni. Ha szereted Perriet, akkor próbáld megbeszélni vele a dolgaitokat - suttogtam felé lágyan, majd egy nagy sóhaj hagyta el ajkait amint felém fordult. - Szívdoki - mondom szemeimet ismét lehunyva, letöröltem még egy cseppet, ami az utamba állt. - ne merészelj mégegyszer közeledni felém, mert tökön rúglak.
Kijelentésemre rögtön felnevetett, majd magához húzva megölelt. Belepuszilt a hajamba, majd egy apró bólintással jelezte, hogy felőle rendben van.
- Kezdem érteni, hogy Niall miért szeret ennyire - vigyorodott el, mire oldalba löktem, hogy moderálja magát. - Mármint, eddig nem értettem, hogy mi lehet benned különleges, hogy ilyen egyszerűen elcsavartad a fejét.
- Ezt bóknak veszem.
- Annak szántam - kuncogott fel, majd visszakísért a saját szobámba, ahol Perrie és Niall is jelen volt. Szinte futottam a fiúhoz, aki egy ölelésre tárta karjait és amint odaértem, gyengéden húzott magához. Talán percekig ölelgettük egymást és rájöttem, hogy nem tudom megállapítani, miért hiányzik nekem ő ennyire, ha akár csak pár órára is vagyunk távol.

- Szeretlek - leheltem, olyan halkan, hogy félő volt, nem hallja meg, mire édesen elmosolyodott és egy rövid csókot nyomott ajkaimra. Homlokunk összeért és csak a légzésünket lehetett hallani. Mindent kizártunk, ami körülöttünk folyt, csak mi ketten léteztünk. Éreztem, ahogy a szívem egyre nagyobbakat dobban, ezt pedig csak ő válthatja ki belőlem. Amikor néhány centire eltávolodtunk egymástól, ujjai közé fogta egyik tincsemet és azzal játszadozott.
- Hiányoztál, Sammy - durmolta mézédes hangján, majd arcomon újra megjelentek kezei. Egy puszit nyomott ajkaimra, majd egyik tenyerét végigsimította karomon és megtalált a jól ismert libabőr. Kirázott a hideg újbóli érintése alatt és kék íriszeit mélyen az enyémbe fúrta.


4 megjegyzés: