2016. február 6., szombat

05. Aludj jól, Sammy

Drága Olvasóim!
Frissen és kipihentem érkeztem hozzátuk, ugyanis nálunk már semester, avagy síszünet van. Sajnos csak egy hetet kaptunk, de ez is elég jónak tűnik, így az elkövetkezendő napjaimat valószínűleg rengeteg alvással, programokkal, olvasással és írással fogom tölteni. Így az is elképzelhető, hogy egy kicsivel előbb, talán csütörtökön vagy pénteken már hozni is fogom a következő fejezetet. Remélem, hogy ha esetleg nincs is szünetetek, de a hétvége alatt valamennyire ki tudjátok majd pihenni magatokat. Nekem viszont érettségi szünetem nincs, amit nagyon igényelnék. :D Köszönöm az előző fejezethez érkezett üzeneteket, illetve feliratkozást. Tervben van már a következő és az azutáni folytatás is, ami már jobb és eseménydúsabb is lesz, ígérem. Remélem, hogy ez a számomra némileg gyenge rész tetszeni fog nektek és esetleg ki is fejtitek nekem komment, Facebook-üzenet, pipálás vagy éppen feliratkozás formájában! Jó olvasást babák! :) x
 

SAMANTHA WOOD

 
- Miért hagytál magamra? - kérdezi miután beért, hiszen még csak az utca felénél jártam.
- Ahogy láttam, elég sokan voltak még a teremben, valakihez oda tudtál volna csapódni - válaszoltam, s hangomat is felemeltem nem éppen kedvesen, tehát hoztam a formámat. Emellett megejtettem egy jó öreg mosolyt, ami közel sem volt olyan szép, mint amilyennek látszott.
- Legalább hadd kísérjelek haza - válaszolta egész csöndesen és inkább suttogás volt, mintsem normál beszéd.
- Köszönöm - válaszoltam én is egy árnyalattal nyugodtabban, majd hagytam, hogy mellettem sétáljon. Jóval nagyobbakat lépett mint én, de lassan ment, hogy nekem ne legyen nehéz tartani a tempóját. Az én kis harminchatos lábamhoz az ő negyvenakárhányas cipője nemcsak, hogy nagy volt, egészen liliputinak éreztem mellette magam. Kezeit maga mellett tartotta, így újra megszemlélhettem hatalmas tenyerét és visszaemlékeztem, amikor beleillesztettem kezemet az övébe. Termetem is kisebb volt nála, talán egy fél fejjel volt magasabb mint én. Az idő, késő ősz lévén nem volt a legjobb, az ég is beborult. Fáztam egy kicsit, de nem adtam neki hangot, nem akartam filmbe illő jelenetet, ahogy rám adja a kabátját, mellékesen rajtam volt a sajátom. Néhányszor összedörzsöltem kezeimet, amivel jól jártam, mert már nem vacogtam annyira. Mindig éreztem magamon tekintetét, állandóan rajtam legeltette a szemeit.
- Nagyon szép vagy ma. Bár a munkaruhád is tetszett - bókolt, ami aranyos volt tőle, de mégis csak idegenként tekintettem rá, ahogy az első alkalommal is. - Nem akarom még egyszer felhozni a témát, mert tudom, hogy nem akarsz velem erről beszélni. Azért mégis. Harry mit akart tőled? - keresett meg gondoskodó pillantásaival, kék íriszeit nem tudtam nem figyelni, annyira tetszett csillogásuk.
- Csak kiszolgáltam és beszélgettünk. Semmi extra - nyugtattam meg, bár nem volt szükségem semmilyen magyarázkodásra, hiszen nem vagyunk olyan kapcsolatban, hogy el kell mondanom neki mindent ami velem történik. Így is túlzásba estünk.
- Bocsánat, amiért ennyit kérdezősködöm. Nem akarlak ezzel terhelni, hogy állandóan számon tartom a lépéseidet. Azért érzem ezt ennyire fontosnak, csak mert látom, hogy kedves lány vagy és nem akarom, hogy fájdalmat okozzon neked. Nagyon sok bonyodalma volt már lányokkal és nem igazán tiszteli őket. Csupán egyéjszakás kalandjai voltak, ezért akartalak figyelmeztetni, hogy vigyázz magadra – állt meg egy pillanatra, ugyanis hazaértem. Az épülettömb előtt álltunk, csak ketten az utcában. Egy lélek sem járt errefele, pedig csak kilenc óra lehetett.
- Tényleg örülök, hogy elmondtad, hálás is vagyok érte. Viszont semmi sem fog történni Harryvel,  véletlenül sem játszott arra. Azt azért észrevettem volna, így is majd óvatosabban fogok viselkedni a jelenlétében. Hát, akkor köszönöm a mozit - mondtam búcsúzásképp. Niall tétován ácsorgott velem szemben, nem tudta, hogy mit lenne szabad adnia köszönésképp.
- Hát akkor szia. Valami vár majd a táskádban, nem szeretném viszontlátni, mindenképpen tartsd meg - bólintott nyomatékosításképpen, majd megfordult és elsétált. Túl egyszerűen köszönt el.
- Oké - válaszoltam egyszerűen, majd már nyitottam is a kaput. - Jóéjt, Niall.
- Aludj jól, Sammy - mondta ki végül, majd még hátra sem fordulva intett egyet és befordult a következő sarkon. Őszintén fájt. Bár nem tudom miért.
 
Még mindig a kezemben szorítgattam azt a kórházi leletet, vagy micsodát és elképedve néztem a betűit. A végtelenségig olvashatnám, akkor sem hinnék a szememnek. Egy apró sor csengett mindig a fejemben, aminek csak ő az okozója. Olyat tett velem ami nem volt helyes és lelkileg még mindig a padlón hever összetört szívem. Az eredmények is mutatják, hogy mennyire rossz egy cselekedet volt, mert a szervezetem is megbánta. Nem lehet visszavonni azt a bizonyos tettet, ami örökké kísérteni fog és az ebben az egészben a legszörnyűbb, hogy én voltam a bűnös. Talán ha előtte nem viselkedtem volna úgy ahogy, mindez nem történt volna meg és most nem fájna annyira a szívem. Két hatalmas dolog állt annak hátterében, amiért most ennyire rosszul érzem magam. Az egyik kézzel tapintható és a vizsgálatok alapján is kimutatták, a másik pedig a lelkemben zajlott. Az érzéseim vívtak ellenem egy különös csatát, amit soha sem nyerhettem meg. Gyengéd kezek fonódtak derekamra és halványan elmosolyodtam. Tudtam, hogy ő majd valahogy megnyugtat és megpróbál felvidítani és elhitetni velem, hogy minden negatív tény hazugság és nem kell semmi miatt aggódnom. Főképpen magam miatt nem. Szembe fordított magával és még közelebb vont magához, lehelete csiklandozta bőrömet és beleborzongtam az érzésbe. Szívem egyre nagyobbakat dobbant, a mostani állapotában könnyen kiugrott volna a helyéről. Tekintetét az enyémbe fúrta és tudtam, hogy mire gondol. Az a nyomtatott papír fog elválasztani minket.
 
NIALL HORAN

 
Eszem ágában sem volt így elköszönni, de muszáj volt. Tudtam, hogy ezt nem szúrhatom el, mint azelőtt az összeset. Túlságosan beleéltem magam egy-egy alkalomba, amikor randin voltam. Hamar közeledtem az adott lányhoz és ezzel csak elijesztettem. Szívem szerint búcsúzóul megölném, majd egy hosszú csókot adnék puha ajkaira. Igazán gyönyörű volt, mint mindig, pedig nem is igazán próbálkozott azzal, hogy megfeleljen. Édes mosolya elvarázsolt, barna, nagy szemeiről már ne is beszéljünk. Amikor mellettem ült, próbáltam minden egyes pillanatát élvezni, hogy a közelemben van és néha még mosolyogni is láthattam. Egyre több és több időt akartam vele tölteni, de nem szabad. Hamar megutálna, ha nyomulni kezdenék, mert ha igazán tetszik valaki, muszáj mindent megtennem, nehogy elveszítsem. Sammy esetében pedig ez, a mostani a legjobb megoldás. Lassan, biztonságosan közeledek hozzá, hogy ne legyek a terhére, egyszer csak megkedvel. 
Január 5.
Már ezer év eltelt az utolsó találkozásunk óta, ami nagyon rosszul érintett. Szörnyen hiányzott már a közelsége. Akármennyire is nem tudja, hogy már is milyen fontos nekem és mennyire szar, amikor nincs mellettem. A mozizás utáni elkövetkezendő egy hét csak rólunk szólt a zenei ipar szemében. Hosszadalmas cikkek jelentek meg a képeinkkel, amik ott készültek. Mentek a találgatások, hogy hogyan tovább. Amikor megláttam az első hasonló írást, egyből bezártam és azóta nem néztem meg semmilyen közösségi portált sem. Csak a családommal beszélgettem és a fiúkkal, illetve azokkal akik velünk dolgoznak a turné alatt. Pontosabban az egyik nap rászántam magam, kíváncsi voltam, miket is írnak róla. Sokan bántottak, szinte mindenki. Nem érdekelt. Megvan róla a véleményük. Nem ismerik, ködös előttük az egész történet, csak ítélkeznek más emberek felett. Nyilván irigyek voltak rá, amiért elvittem egy randevúra és nem a rajongóim közül választottam egy lányt. Bár ki tudja, ugyan nem nézem ki belőle, de simán lehet, hogy szereti azt, amit csinálunk. Az ünnepek viszonylag gyorsan elteltek és amennyi időt csak tudtam, a családommal töltöttem. A srácokkal állandó kapcsolatban álltam, nem bírjuk ki egymás nélkül. Nem tudom, hogyan alakult ki közöttünk ilyen erős kötelék, de egy nap nem ment le anélkül, hogy ne érdeklődtünk volna a másik felől. Liam és Danielle még a karácsonyi bulijukba is elhívtak, ahol csak a családjuk volt. Nem akartam ott zavarni a levegőt, emellett én is a családdal voltam. Két hétre mindenki a jó öreg szülői házba utazott. Ment a sütés-főzés, a nők gondoskodtak a finom kajákról és az italokról is. Nagyon jól éreztem magam, egészen sikerült kipihennem magam.
Egyedül Louisnak volt nehéz ez az időszak. Egy hozzátartozója meghalt, akihez eléggé kötődött. Ugyan vérszerint nem álltak rokonságban, de nagyon jól kijöttek, mindig is beszélt nekünk róla. Megkért minket, hogy ne jöjjünk el a temetésre, mert az elhunyt közeli családja nem venné jó szemmel. Ebből nem kerítettünk nagy ügyet, elfogadtuk a döntésüket, bár szívesen ott lettünk volna a barátunk mellett, hogy segítsük ebben a rossz helyzetben. Eleanorral nem tudtak együtt lenni hosszabb ideig, egy jó darabig emiatt mindig valahova utaznia kellett. Amikor mi meglátogattuk, akkor is tökre le volt törve, még soha nem viselte meg ennyire El távolléte. Persze telefonon keresztül állandóan tartották a kapcsolatot, ha egy nap húszszor nem keresték a másikat, akkor egyszer sem. Pedig már jóval előre eltervezték az egész szünetet. Ilyenkor nagyon sajnáltam őket, mert hamar megőrülnek a másik fél hiányától. Én is beszéltem párszor Ellel telefonon és mindig olyan édesen csacsogott nekem. Állandóan Louisról beszélt, mintha én nem is ismerném. Elárulta, hogy szervez neki egy kisebb bulit a szülinapjára, ami elég jól sikerült. Kimondottan szolid volt, csak a közeli barátok és ismerősök voltak ott. A srácok elhozták a barátnőjüket, esetleg testvért is. Csak keveset iszogattunk, maximum pezsgőt vagy bort és beszélgettünk. Halkan szólt a zene a háttérben, aztán odaadtuk az ajándékokat. Egy pólót vettem neki egy hülye logóval a közepén, mert még az X-factor házban állandóan olyan pólón veszekedtünk, mindkettőnk azt akarta felvenni. Végül Harry kapta meg, tehát mindketten elég csalódottak voltunk, de hát a stylist nem volt képes rendet tenni közöttünk, ezért egy veszekedéstől semleges embernek adta. Sokat keresgéltem már hasonló felső után, míg végül megtaláltam ezt. Emellé még egy-két apróságot vittem a bulijára. Eközben próbáltam kiverni a fejemből azt a lányt, nehezen ment, de a fiúk jó hatással voltak rám és még csak nem is kérdezgettek róla. Biztos ő is jól elboldogul a maga kis világában. Január végén folytatódik majd a turné, méghozzá Ázsiában. Jó lesz ismét Japánba menni és hasonló helyekre, mindig is élveztem az ottani légkört. Ám még volt egy kis időnk felkészülni a turné okozta pezsgésre, ezért úgy láttam jónak ha valamelyik sráccal maradok.
Végül Zaynnel utaztam vissza az Egyesült Államokba. A Little Mix, Perrie lánycsapata épp ott koncertezik, ezért Zayn végre rászánta magát és meglátogatja őt. Szegények, őket is állandóan elszakítja a távolság és jóval megnehezíti a kapcsolatot. Szerencsére ők ellenállnak mindenféle sérelemnek, amiért nagyon tisztelem őket. A barátnőjét is megkedveltem már, bár Ő közel sem van annyit velünk mint Dani vagy Eleanor. Már egy ideje elvannak jegyezve, de még nem szánták komolyan rá magukat az esküvőre. Úgy gondolom, hogy még hagynak egy kis időt maguknak, hogy élvezzék az életet és később könnyebben vágjanak bele a házasságba. Most egyelőre még féltik a karrierjüket, ezért sem mernek lépni az ügy érdekében, amit mi, kívülállók teljesen tiszteletben tartunk.
A gépünk ma reggel landolt a gyönyörű országban. Alig volt időnk újból körbejárni New Yorkot, vagy éppen Los Angelest. Egyből LA-be mentünk. Perrie kimondhatatlanul örült barátjának, majdnem feldöntötte örömében. Amíg ők nagyban ölelkeztek és csókolgatták egymást, én megszeppenve álltam a közelükben, majd végre amikor észrevett engem is, barátságosan megölelt. Megdicsértem fellépőruháját, hiszen tényleg nagyon szép volt benne.
- Gyertek a lányokhoz, már vártak titeket – ujjongott a lány, aki soha nem bírja abba hagyni az ugrándozást vagy éppen a mosolygást. Elvezetett minket a szobáig, ahol már nagyban folytak az előkészületek. Gyorsan kenték fel rájuk a megannyi sminket, majd mikor a tükörből ránk pislogtak nagy műszempilláikkal, egyből felugrottak a székeikből. Egy-egy puszival üdvözöltek engem is, majd megmutatták a színpadukat. Jóval kisebb a hely, mint ahol mi szoktunk énekelni, de természetesen már itt is voltunk. Össze-vissza csacsogtak mindenről, én pedig fél óra után fájdalmasan néztem Zaynre és láttam rajta, hogy ő sem bírja már sokáig. Ő rövidesen, csupán az arckifejezésével jelzett Perrienek, hogy jó lenne ha mennének innen, aki egyből vette a lapot. Beültünk egy közeli kávézóba, ahol sikerült éberebbé varázsolnom magam a koncerthez. Öt óra fele vissza is értünk hozzájuk, mert hamarosan kezdődött a műsor. Még megelőzte ezt egy főpróba, majd amikor minden készen állt, mi elfoglaltuk oldalt helyünket és megkezdődött. Erős ütemek hangoztak fel elsőként, elég nagy dobbanások. Megjelentek a táncosgyerekek és elkezdték bevezetni a dalt és ahogy a klipben is táncoltak. Ekkor egyszer csak a fal megindult és előbukkantak a már jól ismert csajok és az egyikük már énekelt is. Magas színvonalú produkciót adtak elő, meg kell hagyni, az ének mellett még a táncra is volt energiájuk. Kétszer is volt olyan, hogy plüssmacikat dobáltak a rajongóknak a nézőtérre. Ez furcsa volt ugyanis nálunk ez csak fordítva történik. Állandóan dolgokat dobálnak fel hozzánk a színpadra. Egy csomó aranyos macit osztottak ki és mindenki nagyon örült nekik, bár többet is szétszaggattak a fanatikusok. Egy fél óra után unatkozni kezdtem, nem az én stílusom ez a műfaj, ezért halkan elköszöntem Zayntől, ő pedig maradt és megbabonázva figyelte menyasszonyát.
Menekülési útvonaltervet sajnos nem találtam, pedig az is jó lett volna. Futottam pár folyosón át, míg végül termeket is találtam, bennük nyüzsgő emberekkel. Egy szobába mertem csak belépni, ami teljesen csöndes volt. A backstage. Itt nem úgy volt mint nálunk, hogy egyetlen nagy helyen találsz meg mindent, hanem itt el voltak rendezve a dolgok szépen, nőiesen. Asztalokat fedeztem fel rajtuk harapnivalóval és loptam egy maroknyi gumicukrot, amit leöblítettem egy kis üveg vízzel. Ez volt a pillanat, amikor megfordultam a ruhatár felé. Halkan osontam egyre közelebb, mivel hangokat hallottam onnan. Valaki matatott ott. Benyitottam a kis helyiségbe és tátva maradt a szám. Pontosabban elég hamar be is csuktam, mert a meglepettségtől nem tudtam megszólalni. Őszintén megmondom zavart, hogy itt van. Ebben a percben magamban átkozni kezdtem azt a napot, mikor megismerkedtünk. Érzelemmentesen nyújtottam felé kezemet.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Dodoo! :))
    Ismét hoztad a formádat és egy csodálatos fejezetet olvashattam. Biztos vagyok benne, hogy Sam lesz az, tudtam, hogy találkozni fognak még, ennek így nem lehet vége. Imádom Niallt, olyan aranyos, amikor szomorú. Megyek is olvasni a következőt! Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)Nagyon aranyos vagy, köszönöm! Én is imádom a szomorú Niallt, bár ha boldog még jobban. ;)x

      Törlés