2017. január 15., vasárnap

II. 9. Egyszer ennek is vége lesz

Sziasztok!
Remélem, hogy mindenkinek nagyon jól teltek az ünnepek és jól sikerült az új év kezdete is. Örülök, hogy sok olvasónak tetszett a kis karácsonyi novellám, úgy gondoltam, hogy ha már egyszer több mint egy éve támogattok, megérdemeltek egy plusz "fejezetet". :) Nemrég jutott eszembe, hogy mi lenne ha lenne egy ilyen is, úgy sem olvastatok tőlem még rövidebb történeteket. Imádtam írni, de tényleg! Annyira elkapott a karácsonyi hangulat, ráadásul nagyban hallgattam hozzá a dalokat, talán azért is lett olyan hosszú. :D Mégegyszer drágáim hatalmas köszönet nektek a támogatásért és szeretetért!! Meg is érkezett a folytatás, végre ismét egy Niall szemszög. ;)  Kérlek titeket, ha van időtök, szánjatok rám egy percet és írjátok meg nekem a véleményeteket, hogy mit gondoltok a történetről / miért tetszik nektek, nagyon sokat jelentene! Jó olvasást! :) x




NIALL HORAN
 

A mai napot már Melbourne-ben kezdtük és már nyolckor vártak minket egy megbeszélésen. A fiúkkal próbáltuk összeszedni magunkat, hogy pontosan odaérjünk, amiben nagy szerepet játszott Paul és Preston állandó sürgetése és noszogatása. Mellesleg mindenben segítettek és amint felébredtünk hívták a taxikat az indulásunkhoz. Felkaptam egy almát a gyümölcsöstálból még a hotelszobában, amit az út alatt eszegettem, mert nem bírtam volna ki még pár órát reggeli nélkül. Liam volt egyedül frissebb és ő már Eleanorral együtt megfordult egy kávézóban, ahonnan hoztak nekünk kávét. Amikor kézhez kaptuk, már inkább volt langyos mint forró, de ez csak a mi hibánk, amiért nem keltünk fel előbb. Hamar megittam a műanyag pohárnyi folyadékot és kicsit megráztam magam, hogy valamennyire ébernek mondhassam magamat. Amint az irodaházhoz értünk, nagy tömeg várt minket, tele nyüzsgő rajongókkal. Megálltunk egy képért, majd besurrantunk a hátsóajtón a konferenciaterembe, amíg a testőrök elterelték a sikongató lányok figyelmét, kisebb-nagyobb sikerrel. Elfoglaltuk a helyünket a kör alakú asztalnál és az egyik ottani ember már egyből a lényegre tért.

A két perces bevezető szövege után, hogy mennyire sikeresek lettünk ebben az évben és, hogy milyen sokat nőtt a rajongók száma, emlékeztetett minket, hogy ez az ausztráliai kiruccanás lesz az utolsó helyszínünk a turnén. Ezek után visszautazunk Londonba és néhány apró simítást végzünk az albumon, amin szerencsére már nem is kell olyan sokat dolgoznunk és mehetünk pihenni. Ez a hír mindannyiunkból őszinte mosolyt váltott ki és a tudat, hogy mostantól több szabadidőnk lesz, mindenkinek tetszett. Még ősszel adtunk be egy kérelmet, hogy megszakítanánk a szerződést a menedzsmenttel, ami sikeresnek bizonyult és némi kártérítés ellenében most végre a magunk urai vagyunk. Természetesen nem sokáig, mert szükségünk van egy másik cégre, akik minket képviselnek majd, de erre a posztra bőven akad jelentkező. Továbbá a szerződésben le fogjuk kötni, hogy ezentúl jóval nagyobb beleszólásunk lesz a banda életébe és nem fogjuk engedni, hogy ennyire kipréseljenek minket a pénz miatt. Minden eddigi alkalmazottunkhoz ragaszkodunk, újak pedig szóba sem jöhetnek, maximum olyanok akiket már egy ideje ismerünk.

A hivatalos beszéd után nem kis dicséretben részesültünk, ugyanis kiderült, hogy a következő díjátadón három kategóriában is jelölve vagyunk és a mezőnyt tekintve, nem meglepően nyerésre állunk. Nagy valószínűséggel pedig ebben az évben is a legjobb banda maradhatunk. Az önimádat és miegyéb után, további papírokat kellett kitöltenünk és bemutattunk pár tervet a következő kiskönyvünkről. Ez az egész mindössze két és fél, hosszú órát vett igénybe, majd hatalmas sóhajok közepette hagytuk el a helyiséget. Nehezen, de végül betuszkoltak a kocsikba, vissza a szállodához.

Harry a hallban felvetette az ötletet, miszerint elmehetnénk egyet bulizni a mai koncert után. Egyedül Zayn nem volt oda a dologért és kimagyarázta magát, hogy nem akar jönni és ők Perrievel inkább vacsorázni mennek. Nem vertük nagy dobra a kijelentését, az ő tetteit mostanában nem is próbáljuk megérteni. Eljegyezték egymást és több időt szeretnének együtt tölteni, amit mi is megértünk, de néha túlzásba viszik ezt a külön válást. A bandának nagy szüksége van az összetartásra és ez Malik nélkül nem megy.
- Srácok. Beszélnünk kell valamiről - törte meg a néhány perce uralkodó csendet az említett, majd felénk fordult és valamiféle öröm csillogott a szemében. - Perrievel sokat beszélgettünk a múltról, elég sok mindenen átmentünk már együtt. Úgy döntöttünk, hogy amint, lehet és visszaértünk Londonba, összeházasodunk - vigyorodott el, amint a mondandója végére ért, majd érdeklődve figyelte a reakciónkat. Megdöbbenés, megdöbbenés hátán.
- Hát...gratulálunk - tért legelőször magához Liam, majd megölelte Zaynt. Valamit még a fülébe súgott ,amit mi nem hallhattunk. Mindannyian közelebb léptünk és egy csoportos ölelésben részesítettük. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el száját, majd még folytatni akarta.
- Sajnos el kellett döntenem, hogy ki legyen a tanúm. Bár vissza akartam szólni a szervezőknek, hogy intézkedjenek már az ügyben, hogy mind a négyen mellettem lehessetek. Viszont ez nem sikerült szóval, Niall, lennél a tanúm? - a végét elröhögte, ezért arra már magamtól jöttem rá. Olyan érzelmesnek és sorsdöntőnek tűnt ez a beszélgetés így a bandával, hogy muszáj volt valamiféle jó kedvet is belevinnünk, mert keservesen haladunk a mindenki szeret mindenkit szövegekhez.
- Vállalom - viszonoztam mosolyát és fejben már készülődtem a beszédemre. Fogalmam sincs, hogy hogyan kezdjem majd. Ez az egész annyira hirtelen jött a One Directionnek. Tudtuk, hogy egyszer majd sor kerül az esküvőre is, de most, hogy ez ennyire közelinek ígérkezik, félünk, hogy mit tartogat a jövő. Kezdünk megkomolyodni és ez nagyon nem tűnik olyan jónak, mint ahogy az elején gondoltuk. Egyszer ennek is vége lesz. Abban pedig biztos vagyok, hogy Perrie lesz az egyik oka annak, hogy már nem leszünk ugyanazok mint régen. Nem fogunk egyhamar külön utakra térni, de pár év múlva erre is sor kerülhet. Most öten, még össze kell tartanunk.

 
A délutánt végigpróbáltuk a stadionban. Mindenféle beállításokat ellenőriztünk és végigénekeltük a koncerten is elhangzó dalokat. A színpadon lelógatott lábakkal, egymás mellett ültünk és a legkomolyabb szólókban lökködtük a másikat. Zayn a Little Things kezdő sorait énekelte, halál nyugodtan, miközben körbetekintett. Megpillantott négyünket, amint kedvesen néztünk felé és elmosolyodott. Egy másodperc töredékére lehunyta a szemét, újból ránknézett és egy apró könnycsepp gördült végig arcán. Egyik kezével, amiben nem a mikrofont tartotta, rá mutatott az arcán folyó, sós cseppre és halkan belenevetett a dalba. Harry aranyosan átkarolta a fiút és együtt dülöngéltek.

Meghitt percek egyike volt ez, ami nagyon ritkán látogatja meg társaságunkat. Olyanféle nyugalom kerített hatalmába, amiből soha nem tudok szabadulni, ha velük vagyok. Ha őket látom és hülyeségeket csinálunk, nem jut eszembe a családom és azok a barátaim akikkel kevésszer találkozhatok. Néha-néha gondolok Sammyre, aki képes a jelenlétével is mosolyt csalni az arcomra és már is jobban érzem magam. Megbékéltem a tudattal, hogy ő most valószínűleg a lányokkal sétálgat valahol vagy esetleg beültek valahova.

Hét órakor már nyüzsgött a hely. Néhány perce tudatosult bennem, hogy még mindig nem sikerült legyőznöm az izgulást a fellépéseink előtt. Valamennyire minden ember fél, amikor ki kell állnia egy színpadra. De még milyen színpadra. Átfutott rajtam egy jóleső, mégis libabőröztető szellő, ahogy becsuktuk magunk mögött a kaput, a backstage folyosójáról. Könnyebb ugrálással és járkálással levezetni a feszültséget, a lámpalázat, ezért a srácokkal már felpörögve kergetjük egymást a szobában, felborítva a bútorokat. Kapunk némi ordítozást a cselekedetért, de ez egy cseppet sem zavarta meg a gyerekes viselkedésünket. Párnákkal és banánhéjjal (?) dobálóztunk, míg nem szóltak, hogy mennünk kell, már várnak minket. Egy utolsó simítás a tükörbe nézve, Lou igazgatása a hajunkon és a pólóinkon. Felkaptunk néhány palackot, ha megszomjaznánk és elindult a ledfal. A ledfal, ahol eddig a kivetített videónk és a képeink látszódtak. Liam lépett ki elsőként és egy hatalmas kiáltással megkérdezte: "Hello Melbourne, készen álltok?" - mosolygós hangjától zengett az aréna és válaszként meg is érkezett rajongóink fülsüketítő sikítása. Másodikként én értem a színpadra, majd Louis, Zayn és végül Harry. Amint tettem pár lépést, énekelni kezdtem a You&I első sorait. Körülnéztem a csodás directionerek között és némelyiknek már is potyogni kezdtek a könnyeik. Egy bíztató mosolyt erőltettem ajkaimra, hogy megnyugtassam őket. Egy kislány, az apukája hátán ült, hogy lásson minket. Barna, göndör fürtjei édesen libbentek jobbra-balra, ahogy mozgolódott. Szemei mélykékek voltak és csak nevetett. Egyenesen a szemeibe néztem, hosszú másodpercekig figyeltem őt és a reakcióját vártam, azt a pillanatot, amikor észrevesz. Eddig Zaynt és Louist kémlelte nagy szemeivel, akik a lépcsőn ültek és tátogták a dalszöveget. Tekintete végigsiklott a bandán és végül megállapodott rajtam. Arca piros-pozsgássá változott és egyre jobban kuncogott.

Miután véget ért a koncert, visszavittek minket a szállodába. Ez az épület közel sem volt olyan nagy és fényes mint az előző, de volt billiárdterme és egy jóval kellemesebb bárja, ami mindig a rendelkezésünkre állt. A recepción köszöntünk Billnek, akivel már párszor volt alkalmunk találkozni és ő is jön majd a bulira, amit Harry szervezett. Tulajdonképpen semmi extra, csak lemegyünk az egyik szórakozóhelyhez, ami közel van a parthoz és leisszuk magunkat. Még a koncert alatt érkezett egy üzenetem Sammytől, miszerint ők már a hotelben vannak. A mostani szobaelosztás nagyjából ugyanaz, mint ami Sydneyben volt, viszont most a lakosztályunk pont a Sammyék melletti volt. Mielőtt még idejöttünk volna, meglátogattuk az egyik rendezőt, aki megígérte, hogy beszél a biztonságiakkal és lerendezik, hogy egy szobába kerülhessünk. Ez persze nem jött be és azzal indolkolták, hogy legalább Perrie és Sammy egy kicsit összebarátkozhatnak, ha több időt töltenek együtt. Ennek mindketten borzasztóan örültek, boldogan telt az utazás is, ahol az egymás légterében való tartózkodásról áradoztak. Zayn elég gyakran próbálta lenyugtatni barátnőjét, de ez sosem sikerült. Sammy már bocsánatot kért tőle, ami egy hatalmas lépésnek számított, de a szőkeség nem volt hajlandó békülni. Ezután már ő sem igyekezett tovább és ezentúl inkább csak beszélgetés nélkül elhaladnak a másik mellett, mintha levegőnek néznék egymást.

Harry az egész partit eltervezte és mivel holnap csak este van jelenésünk, bőven lesz időnk arra, hogy kijózanodjunk. Kinézett egy nagyobb, tengerparti házat, amiben mind az öten elférünk a barátnőinkkel együtt és ott is aludhatunk. Mindenféle hírességet hívott meg és még néhány barátunkat. A parti szigorúan zárt körű, nem olyan meghívós, de a biztonsági őreink ügyelni fognak arra, hogy a nemkívánatos személyeket távol tartság a bejárattól. Átmentünk egy lenti helyiségbe billiárdozni, ahol jókat nevettünk és megosztottunk egymással pár ötletet a következő videokliphez. Miután megtartottuk a szokásos megbeszélésünket, felsiettem egy gyönyörű lányhoz, akinél kopogtattam, viszont az ideiglenes "lakótársa" nyitott ajtót.
- Mit szeretnél? - mosolygott rám kedvesen Perrie és nem is értettem igazán, hogy velünk miért tud barátságos lenni, míg a barátnőinket ki nem állhatja. Mondjuk az is érdekes, hogy aránylag normálisan beszélgethetünk vele, viszont legtöbbször mond valami bántót, amitől nekünk is elmegy a kedvünk, hogy a közelében maradjunk. Ráadásul ha váltunk is egy-két szót egymással, állandóan vagy Zaynről vagy a bandájáról beszél és nem is enged szóhoz jutni. Oké, tulajdonképpen nem is beszélgetünk csak próbálunk nem elaludni miközben a vőlegénye vagy a barátnői a téma.
- Na vajon? - húztam fel a szemöldökömet és a kérdésre kérdéssel válaszoltam. Csipőre tett kézzel állt az ajtóban, majd egy kicsit félrehúzodott az ajtófélfához és elengedett maga mellett, hogy bemehessek hozzá. Amint megpillantottam Sammyt, egy nagyot dobbant a szívem, majd hevesen kezdett kalimpálni. Hamar abbamaradt ez a folyamat, miután alaposabban szemügyre vettem őt. Sötétbarna, göndör fürtjei lazán omlottak le vállain, szemei vérvörösek voltak a sírástól. Könnyek csillogtak bennük. Rég volt már, hogy ilyennek láttam. Kezeit tördelte az ágytámlának dőlve, arca meggyötört volt. Aggódóan nézett fel rám és csak szaporábban potyogtak könnyei. Perrie addig odament hozzá és egy újabb csomag zsebkendőt nyújtott neki. Mintha minden erőmet elveszítettem volna.

4 megjegyzés:

  1. Nem is tudom honnan kezdjem?! Talán aval, hogy Úr Isten milyen szuper lett. Már alig várom a folytatást :> Köszi a kitartást és jó írást :* <3 !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ennyire tetszett! :) Köszönöm, igyekszem sietni vele! :) x

      Törlés
  2. Úristeeen! Annyira édes Nial💔!!!
    siess a folytatással!😭😙

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is imádom! :) Már kint is van! ;) x

      Törlés